Hétfőn tartotta alakuló ülését Békés Megye Önkormányzatának Közgyűlése

2019. október 21. 13:22 | Gyemendi Réka

Hétfőn tartotta alakuló ülését Békés Megye Önkormányzatának közgyűlése Békéscsabán. Az alakuló ülés egy közös áhítattal vette kezdetét reggel a Református Templomban.

Békés Megye Önkormányzatának Közgyűlésének alakuló ülését a közgyűlés korelnöke – a legidősebb képviselő – Sonkolyné Szekerczés Margit nyitotta meg és vezette az új elnök megválasztásáig. A korelnök elsőkénet köszöntötte a megjelent képviselőket, a Békés Megyei Területi Választási Bizottság elnökét valamint dr. Horváth Mihályt, a Békés Megyi Önkormányzati Hivatal aljegyzőjét. Elmondta, hogy mind a 17 megyei képviselő mandátumát megvizsgálta és rendben találta. Majd felkérte dr. Magyari Jánost, a Békés Megyei Területi Választási Bizottság elnökét, hogy adja át a megválasztott képviselőknek a megbízólevelüket.

Ezt követően a képviselők ( Földesi Mihály, Hodálik Pál, Kónya István, Mucsi András, Dr. Pappné Darida Andrea, Pluhár László, Puju László Zoltán, Samu Tamás Gergő, Sebők Éva, dr. Szabó Ervin, Szabó János Zoltán, Szegedi Balázs, Tolnai Péter, Varga Gusztáv, Zalai Mihály, Závoda Ferenc) l
etették esküjüket.

Ezután megválasztották a közgyűlés új elnökét. A képviselők Zalai Mihályra valamint dr. Szabó Ervinre tettek javaslatot, végül 12 szavazattal Zalai Mihályt választották meg elnöknek. A harmadik napirendi pont az elnök illetményének elfogadásáról szólt, ezután pedig Zalai Mihály átvette a közgyűlés levezetését. Először megköszönte a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlésének bizalmát, valamint külön köszönetét fejezte ki azoknak az ellenzéki képviselőknek, akik szintén támogatásukról biztosították. Továbbá megköszönte a Területi Választási Bizottság elnökének és valamennyi helyi választási bizottsági tagnak, valamint az október 13-án a szavazókörökben dolgozó önkormányzati dolgozóknak munkáját. 

Köszönettel tartozom annak a 111.849 Békés megyei polgárnak, akik fontosnak érezték, hogy Békés Megye Önkormányzatának Közgyűlésével kapcsolatban döntést hozzanak. Köszönöm annak az 53,11 % szavazónak, akik a Fidesz KDNP-re szavaztak, így a párt több szavazatot kapott, mint az többi párt összesen, ami a megye közgyűlésében egy biztos többséget fog jelenteni – fogalmazott.

Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy nem számítanak az ellenzék véleményére, hiszen céljuk, hogy munkájuk során valamennyi építő jellegű véleményt törvényes keretek között beépítsenek a döntéseinkbe, ezáltal munkájuk még hatékonyabbá válthat. 

Az előző ciklusban Békés Megye Önkormányzatának Közgyűlése közel 60 milliárd forintnyi fejlesztési forrás kihelyezéséről döntött Békés megyében, tehát egy nagyon felelősségteljes és fontos feladatot hajtott végre az előző közgyűlés. 466 projekt talált gazdára és valósult meg Békés megye településein, eddig 71 településen. Bízom benne, hogy az a négy település is csatlakozni fog a nyertes pályázókhoz, akiknek eddig nem volt erre lehetősége. Tapasztaltam, hogy az előző ciklus vége felé látható jelei voltak egy-egy település képén azoknak a fejlesztéseknek, amelyet a közgyűlés munkája során elősegített. Bízom benne, hogy ezt a munkát közösen, együtt tudjuk folytatni azért, hogy Békés megyét még inkább felzárkóztassuk a magyarországi átlaghoz, illetve a Nyugat-dunántúli régiókhoz – összegzett végül a megyei közgyűlés elnöke.

Negyedik napirendi pontként a közgyűlésen tájékoztattó hangzott el az összeférhetetlenségről, a méltatlanságról és a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről, továbbá létrehozták az ideiglenes vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottságot is.

További programok »

FEL