Hétfőn a WellHello is várja a fiatalokat

2016. október 30. 14:27 | Fekete Kata

Annak ellenére, hogy  a hétfő a zárónap, erre a napra is számos program jut. Hétfőn tartják a Krajcsó Pál emlékversenyt, amely nagypapák és unokák megmérettetése. Miközben a generációk gyúrnak, a gyerekeknek számos programot kínálnak.

 

Sztárokból sem lesz hiány. Elsősorban a fiataloknak szól a WellHello.

Az együttes 2014-ben jött létre, tagjai az ismert magyar rapper, Fluor Tomi és az énekes-dalszerző, Diaz. A formáció a "Rakpart" című dalukkal lett ismert, megjelenését követően egyből a sláger- és a rádió játszási listák élére került. Első albumuk 2015 márciusában jelent meg és egy nap alatt az első helyen nyitott az iTunes charton, ezt követően az együttes pedig egy közel száz állomásból álló turnéra indult Elnöki Tour néven.

 

Ezen a napon lép fel Demjén Ferenc, Rózsi is, akinek a zenei múltja 1964-re vezethető vissza, amikor testvérével, Demjén Istvánnal alapította a Számum együttest. 1970-ben találkozott Bergendy Istvánnal, aki meghívta saját együttesébe.

Szövegíróként a Jöjj vissza, vándor című dallal debütált, amelyet további slágerek követtek. 1976. november 6-án az együttes egy hároméves exkluzív szerződést írt alá a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal, melynek értelmében három év alatt három lemezüket megjelentetik, ezért cserébe lojalitást és együttműködést vár el a cég. Erdős Péter még aznap közölte, hogy szerinte Rózsi el van nyomva a zenekarban, ezért azt javasolta, hogy az együttes következő lemeze Demjén Ferenc szólólemez legyen. Az új szólóalbumának dalait már az ez év őszén megalakult V’Moto-Rock nevű együttessel mutatta be. 1977 és 1983 között Katona Klári, Sztevanovity Zorán, Zalatnay Sarolta, Szűcs Judit és Kovács Kati lemezein működött közre. Fényérzékenysége miatt visel fellépésein napszemüveget.

 

Programok október 31-én, hétfőn

Mokry Sámuel Sátor

09:00-16:30: Siver zenekar, Krajcsó Pál emlékverseny, Nagypapák Unokák versenye

17:00-17:30: Krajcsó Pál Emlékverseny eredményhirdetése

17:30: WellHello

20:00: Demjén koncert

22:00: Zárás

 

Csarnok

10:00-18:00: Bábika Játszóház – Óriásjátékok: sakk, malom, ördöglakatok. Baba hempergő képesség-készségfejlesztő játékokkal. Kézműves foglalkozás: rongybabák, malac figurák, ujjbábok, tökfigurák különféle technikákkal. Közlekedésbiztonsági Élményprogram. Tóbiás és Balambér

11:00: Fogi Színház – gyermekműsora Süsü, a sárkány

13:00: Pepe manó kalóz kalandjai – Gyula

14:00: „Azok a csodálatos hangszerek” Döge Csaba - Kepenyes Pál gyermekműsora –Gyula

15:00: Fogi Színház – gyermekműsora Futrinka utca lakói

 

Csabagyöngye Borsátor

09:00-20:00: Bibuczi

15:00-17:00: Bangó Margit - késéri: Szalai Ádám és cigányzenekara

20:00: Demjén koncert kivetítése a Mokry sátorból

 

Rábai sátor

10:00-14:00: Silver zenekar műsorának kivetítése a Mokry sátorból

14:00-14:30: Csabai Kolbászklub tombolasorsolása

15:00-17:00: Bangó Margit előadásának kivetítése a Csabagyöngyéből

17:00: Krajcsó Pál Emlékverseny eredményhirdetése

17:30: Mokry és a Csabagyöngye sátor programjainak kivetítése

 

Disznótoros helyszín

11:00-13:00: Disznóvágás bemutató Csabai Kolbászklub

 

Szabadtéri színpad

09:00-13:00: Töltöttkáposzta-főző verseny

09:00-16:00: Parno Graszt

11:00: „Pánsíp varázs” Kepenyes Pál - Gyula

14:00: Parno Graszt

16:00: Töltöttkáposzta-főző verseny eredményhirdetése

FEL