Demjén Ferenc: Sajtból van a hold, kolbászból a kerítés

2016. október 5. 08:25 | Horváth Szabolcs

Demjén Ferenc zenekarával az idei Csabai Kolbászfesztivál zárónapján, október 31-én lép színpadra a Mokry-sátorban.

– Néztem már a programot, nívós koncertekben és finom kolbászokban, más ételekben nem lesz hiány. Láttam, hogy a mi fellépésünk napján rendezik meg a töltöttkáposztafőző-versenyt, reméljük, jut még, mire odaérünk – mondta nevetve a népszerű zenész-énekes. – Tudom, hogy míg nálunk Sajtból van a hold, addig Csabán kolbászból a kerítés.

Ahogy az énekes fogalmazott, mindenből éppen csak kóstolniuk szabad, hiszen tele gyomorral nem lehet színpadra lépni. Abban is biztos, hogy a kolbászfesztivál közönségéből a fesztivál zárónapjára sem fogy ki a szufla.

– A számokat illetően mindig a bőség zavarával küzdünk, de ez remélhetőleg a közönséget szolgálja, hiszen változatossá tehetjük a fellépéseinket, nem mindig ugyanazt a műsort látják, hallják. Természetesen a régi nagy slágerek mindig felcsendülnek, és nem lesz ez másként most sem. Azon leszünk, hogy jól érezze magát a közönség a mi koncertünkön is, eddig mindig jó bulit tartottunk Csabán – fogalmazott Demjén Ferenc. – Már számos barátom, jó ismerősöm jelezte Békéscsabáról, a környékről, sőt Szentesről is, hogy eljönnek a koncertre. Ezek a személyes találkozások nagyon fontosak nekem. Bár a koncert után utazunk haza, de egy kis időt szakítunk a beszélgetésekre.

FEL