Herczeg Tamás: Augusztus 20-án körbeüljük a nemzet asztalát

2024. augusztus 20. 13:36 | Such Tamás

Békéscsabán évek óta a megújult főtéren rendezik az ünnepi programokat augusztus 20-án.

A hagyományoknak megfelelően már kora délelőtt térzenével hangolódtak a Szent István térre kilátogató csabai érdeklődők. A Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar pregnáns ritmusaira a Viharsarki Mazsorett és Tánccsoport Egyesület bájos üdvöskéi mutatták be legújabb koreográfiájukat.

Tíz órakor katonai tiszteletadással egybe kötött ünnepélyes zászlófelvonással folytatódott a program, majd a rendezvény fókusza a nagyszínpadra helyeződött át. Elsőként kitüntetéseket adtak át.

 

 

Augusztus 20-a alkalmából a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetésében részesült Csepregi András István pedagógiai szakpszichológus. Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetést vehetett át dr. Merő Béla rendező. Magyar Érdemrend Lovagkereszt elismerésben részesült dr. Melczer Mária Ágnes gyógyszerész (ők nem tudtak részt venni a rendezvényen).

Csokonai Vitéz Mihály-díjban részesült amatőr előadóművész kategóriában ifj. Mlinár Pál táncművészeti vezető, aki jelenleg nem tartózkodik Magyarországon, ebből kifolyólag édesapja, Mlinár Pál vette át az elismerést. Szintén Csokonai Vitéz Mihály-díjban részesült amatőr alkotó és előadóművészeti csoportok kategóriában a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar. Az elismerést Mohácsiné Szeverényi Ágnes elnök és Döge Csaba karvezető vette át.

 

 

A díjátadások után a történelmi egyházak képviselői: Kutyej Pál evangélikus lelkész, Marti Miklós református lelkipásztor, valamint Szigeti Antal katolikus plébános szentelték meg az újkenyeret.

Azt követően Szarvas Péter, a város első embere és Herczeg Tamás a térség országgyűlési képviselője közösen szegte meg az új kenyeret.

Herczeg Tamás ünnepi beszédében elmondta, amikor Szent István király emléke előtt tisztelgünk és hajtunk fejet, bő ezer év magyar történelméről is megemlékezünk. Visszatekintünk a nehézségekre, amelyek után újra és újra talpra álltunk – itt gondolunk sikereinkre, reményeinkre, eredményeinkre, gyarapodásunkra. Büszkék vagyunk a szabadságunkért és függetlenségünkért vívott csatáinkra, hőseinkre, nemzeti kultúránkra.

 

Galéria

 

– Nem kizárólag az államalapítást ünnepeljük, hanem az újkenyérért is hálát adunk, köszönetet mondunk. Mi magyarok augusztus 20-án körbeüljük a nemzet asztalát – tette hozzá.

Az országgyűlési képviselő beszédét követően a Csaba Nemzetiségi Táncegyüttes tagjai és önkormányzati képviselők kis cipókkal lepték meg a jelenlévőket.

Végül a délelőtti programfolyam kettévált. A Páduai Szent Antal társszékesegyházban ünnepi szentmisét tartottak. A nagyszínpadon pedig a Csaba Nemzetiségi Táncegyüttes műsorát csudálhatta a többgerenációs korosztály.

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL