Herczeg Tamás: A születéskor várható élettartam 10 év alatt 1,5 évvel nőtt

2023. december 12. 10:12 | Mikóczy Erika

Helyi szűrőprogrammal javítanák a Békés vármegyében élők egészségi állapotát és életkilátásait; már vannak tapasztalatok az új orvosi ügyeleti rendszer működéséről; a civileknek és a diákoknak is előnyös a közösségi szolgálat – ezúttal egyebek mellett ezekről kérdeztük Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt.

– Sajnos sokan még ma sem járnak el szűrésekre, pedig az időben felfedezett betegség jól gyógyítható. Milyen tervek vannak Békés vármegyében a megelőzéssel kapcsolatosan?

Tudjuk, hogy a betegséget elsősorban nem meggyógyítani kell, hanem megelőzni. Ezért indult egy nagy szűrőprogram az országban, amely azt a célt szolgálja, hogy különböző betegségtípusokra nézvést történjenek vizsgálatok. Ez a program jól halad, 20-30 ezer közötti vizsgálat történt és 7 ezer olyan esetet diagnosztizáltak, amikor a normális egészségügyi állapottól eltérő helyzetre derült fény. Sok évvel ezelőtt egyébként én is egy ilyen egyszerű szűrővizsgálaton vettem részt, amikor kiderült, hogy magas a vérnyomásom. Ha nem megyek el, nem nézetem meg, akkor lehet, hogy nem tudom meg kellő időben. Azóta életmódváltozással és egyszerű kezeléssel az egészségügyi határértékeken belül tudom tartani a vérnyomásom. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy vegyen részt ilyen szűréseken. Az Országos Kórházi Főigazgatósággal és a Békés Megyei Központi Kórházzal azt tervezzük, hogy indulna egy nagy Békés megyei program, amelyre forrást, szakembereket, eszközöket, szűrőbuszt próbálnánk biztosítani annak érdekében, hogy javuljon az emberek egészségi állapota. Egyébként az elmúlt 10 esztendőben a születéskor várható átlagos élettartam – a koronavírus-járvány ellenére – 1,5 esztendővel nőtt. Ez viszonylag jó eredmény még akkor is, ha tudjuk, hogy az Európai Unióban számos tagállam nálunk jobban áll. Szeretnénk elérni, hogy az egészségneveléssel, szűrővizsgálatokkal megerősített program eredményeként a régiónk helyzete, az itt élők egészsége érzékelhetően javuljon.

 

 

– Ön részt vett Békéscsaba Idősügyi Tanácsának ülésén, ahol az egészségügyi ellátásokról, főként az ügyelettel kapcsolatos változásokról volt szó. Mik az eddigi tapasztalatok?

Számos helyen megfordulok, informálódom erről is, és elmondhatom, hogy az új ügyeleti rendszerről pozitív visszajelzések érkeznek úgy a települések vezetőitől, mint az egészségügyben dolgozóktól, vagy azoktól, akik ezt az új rendszert igénybe veszik. Azért nem árt időről időre felhívni a figyelmet arra, hogy a sürgősségi ellátás érdekében már a 1830-as számot kell hívni, viszont a mentőket a 112-es számon tudjuk elérni. Ez sok embernek nem jut eszébe akkor, amikor krízishelyzetben gyorsan kell dönteni, intézkedni. Összességében tehát elmondható, hogy az új ügyeleti rendszer hatékony, biztonságos és megfelelően tudja ellátni a polgárokat.

 

– Ha már említettük a mentőket: a közelmúltban a Békéscsabai Szakképzési Centrum tanulói sikeresen kezdték meg egy férfi újraélesztését Békéscsabán. Ön találkozott is a fiatalokkal.

Határozottak, bátrak voltak ezek a diákok, amikor váratlan helyzetben dönteniük kellett. A szakképzési centrum két intézményébe járó hét diák mentette meg lényegében annak a férfinak az életét, aki az Angyalos-kútnál lévő buszmegállóban rosszul lett. A tanulók elmondták, hogy sokan elmentek a férfi mellett, ők viszont megálltak, hívták a mentőket, és az általuk adott utasítások alapján, végezték a közvetlen életveszély elhárításához szükséges újraélesztést. Tudvalévő, hogy minél gyorsabban jön ilyenkor a segítség, annál nagyobb bizonyossággal mondható, hogy valaki fölépül – a diákok itt életet mentettek.

 

– Ön a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ pályázatának díjátadóján köszöntötte azokat a fiatalokat, akik az ifjúsági közösségi szolgálatról írt pályamunkájukért kaptak elismerést. Miért fontos jelenleg is az önkénteskedés népszerűsítése?

Egy ideje már az érettségi feltétele az 50 órás közösségi szolgálatban való részvétel. Ennek az a célja, hogy a fiatalok megismerjék a civil szervezeti, az intézményi világot, és ott szerezzenek némi tapasztalatot. Úgy látom, hogy – pártoktól függetlenül – mindenki elismeri, a közösségi szolgálat sikeres és szép történet. Az a pályázat egyébként, amelynek az eredményhirdetése volt, arról szólt, hogy a közösségi szolgálatban résztvevők foglalják össze a tapasztalataikat. Mi, felnőttek tudjuk, miért jó ez, ők pedig azt írták le, hogy miért szép, és nekik mit jelent a közösségi munka. A Civil Közösségi Központ terve, hogy készít egy olyan anyagot, amely azt mutatja be, Békés vármegyében hány olyan civil szolgáltató, vagy olyan intézmény van, ahol közösségi szolgálatot lehet végezni. Cél egy olyan rendszer kialakítása, amely részben tanácsadással, részben pedig egy weboldallal segít abban, hogy hol fogadnak diákokat közösségi szolgálatra – így könnyebben egymásra találhatnak. Igen színes a paletta, a szociális ágazatban, kulturális, közművelődési, oktatási területen, a környezetvédelem, a természetvédelem terén is várnak diákokat, tehát bőven van miből választani, bőven van, hol segíteni.

További programok »

FEL