Hat magyar érem a kémiai diákolimpián

2018. május 1. 12:48 | behir.hu

Három ezüst- és három bronzérmet nyert a magyar csapat a Minszkben rendezett Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián - tájékoztatta az MTI-t a magyar csapat vezetője.

A kémiai diákolimpiát 52. alkalommal rendezték meg április 22. és 29. között, a versenyen minden eddiginél több, 135 diák vett rész 22 országból - írta közleményében Magyarfalvi Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kémiai Intézetének adjunktusa.

Ezüstéremmel tért haza Sajgó Mátyás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium; Botlik Bence, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium és Arany Eszter, a veszprémi Lovassy László Gimnázium diákja.

Bronzérmet nyert Boros Dániel, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium; Juhász Benedek, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium és Czakó Áron, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója, dicséretet kapott Mihalicz Ivett a győri Révai Miklós Gimnáziumból.

A magyar csapat válogatóját és előkészítőjét az ELTE Kémiai Intézete végezte a nemzeti tanulmányi versenyek legjobbjai közül válogatva. A részvételt az Emmi, a Nemzeti Tehetség Program és a Magyar Kémikusok Egyesületének segítsége tette lehetővé.

A Mengyelejev-verseny a szovjet kémiaversenyek utódja, de már nem csupán a volt Szovjetunió országai vesznek részt rajta. A verseny hírneve megközelíti, nehézsége meghaladja a Nemzetközi Kémiai Diákolimpia szintjét. Időpontja a magyar diákolimpiai csapat felkészülési időszakára esik és remek erőpróba a diákoknak.

Magyarfalvi Gábor felidézte, hogy 2012 óta, amikor először vett részt magyar csapat a Mengyelejev-versenyen, "mindig kiemelkedően szerepeltünk, volt már abszolút első helyezettünk is".

A diákolimpiák nem csak Magyarországon, hanem az egész világon nagy presztízsűek. Már a résztvevők is könnyen kapnak ösztöndíjat a világ bármelyik egyetemére, az érmesekért szinte harc folyik. "A magyar csapat tagjai is mind a világranglisták elején lévő egyetemeken folytatják tanulmányaikat, de reméljük, hosszú távon itthon élnek majd" - olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI

 

 

További programok »

Oktatás

A szakmák sztárjai – elindultak az országos verseny előválogatói

Január 6. és 19. között zajlik Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Békés vármegyei előválogatója. Itt közel ötszáz tanuló méretteti meg magát harminckilenc szakmában – írja a vármegyei kamara közleménye.
2026. január 11. 12:28
FEL