Téli olimpia: Az első magyar aranyra várva

2018. február 8. 16:35 | behir.hu

Két ezüst- és két bronzérem az eddigi magyar téli olimpiai mérleg. Dél-Koreában azonban van esély az első aranyérem megszerzésére is.

Pénteken a dél-koreai Pjongcsangban megkezdődik a 23. téli olimpia. Az ázsiai város Münchennel és a franciaországi Annecy városával szemben nyerte el a rendezés jogát meggyőző fölénnyel. Korábban felmerült, hogy néhány sportág versenyét Észak-Koreában rendeznék meg, ezt azonban később a szervezők elvetették.

A magyar remények szerint akár történelmi is lehet az idei téli olimpia, hiszen eddig sportolóink még nem nyertek aranyérmet, most azonban rövidpályás gyorskorcsolyázóink révén ez megvalósulhat.

 

Majdnem magyar aranyak

 

A gyorskorcsolyázó Hunyady Emese osztrák színekben diadalmaskodott az 1994-es lillehammeri ötkarikás játékokon. A Budapesten született sportoló 1987-ben edzőjével együtt költözött  Ausztriába, és ért el fantasztikus eredményeket. Az olimpiai arany mellett ezüst- és bronzérmet is szerzett, világ- és Európa-bajnokként, világcsúcstartóként fejezte be pályafutását 2003-ban.

Hivatalosan tehát még nincs magyar aranyérem, ehhez a legközelebb talán 1980-ban jártunk, amikor a legendás Regőczy–Sallai jégtánckettős hajszállal és némi bírói elfogultságnak köszönhetően maradt le erről a szovjet Mojszejeva, Minyenkov páros mögött. Az eredmény kihirdetését az amerikai városban rendezett verseny közönsége óriási felháborodással fogadta, néhányan még a jégre is be akartak menni tüntetni, annyira igazságtalannak tartották, hogy nem a magyar páros nyert.

Bár Lake Placid még mindig fájó seb Regőczy Krisztina és Sallai András számára, az olimpia után néhány hónappal később egy világbajnoki aranyérem némiképp, ha nem is teljesen, de kárpótolta őket.

 

Az éremszerzők   

 

Regőczy Krisztináék ezüstje mellett még egy magyar második helyezés született a téli olimpiák történetében. Ezt is egy korcsolyázó kettős szerezte, mégpedig  Kékessy Andrea és Király Ede 1948-ban, St. Moritzban a párosok küzdelmében. Érdekesség, hogy e kettős is, az olimpiai ezüst megszerzését követő világbajnokságon tudott nyerni, ők 1949-ben Párizsban. Röviddel ezután azonban mindketten Kanadába emigráltak.

A két ezüst mellett négy bronzérem gazdagítja még a magyar téli olimpiai éremtáblázatot, mégpedig két műkorcsolyapáros jóvoltából. 1932-ben Lake Placidben, majd négy évvel később Garmisch-Partenkirchenben Rotter Emília és Szollás László állhatott a dobogó harmadik fokára.

Érdekes módon e kettős 1931 és 1936 között szinte mindent megnyert, négy világbajnoki, egy Európa-bajnoki diadal fűződik a nevükhöz, az olimpiákkal azonban nem volt szerencséjük. Főképp 1936-ban mondható ez el, amikor a történelem vihara sodorta le őket a dobogó legfelső fokáról, hiszen Németországban nem lehetett esélyük egy német és egy osztrák kettőssel szemben.

Két bronzérmet nyertek két egymást követő olimpián a szombathelyi Nagy testvérek is. Marianna és László előbb 1952-ben, Oslóban, majd négy év múlva Cortina D’Ampezzóban tudott az első három közé kerülni a párosok versenyében. Ők e két olimpiai érem mellett három világbajnoki bronzot is begyűjtöttek, legjobb eredményeiket viszont Európa-bajnokságokon érték el, hiszen két alkalommal is, 1950-ben és 1955-ben a legjobbnak bizonyultak.

 

Phjoncshang – 19 fős a magyar csapat

 

A koreai olimpián rövidpályás gyorskorcsolyában tízen, Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, gyorskorcsolyában Nagy Konrád, míg műkorcsolyában Tóth Ivett képviseli a magyar színeket.

Alpesi síben Kékesi Márton, Samsal Dalibor, Hozmann Szonja és Maróty Mariann indulhat, sífutásban az egy-egy magyar szereplési joggal Kónya Ádám és Szőcs Emőke, míg a síakrobaták félcső számában Swaney Elizabeth révén lesz magyar.

 

Short Track – aranyremények

 

A legkomolyabb éremesélyekkel a legnagyobb létszámban rajthoz álló short track-csapat utazhat. Nyugodtan kijelenthetjük, az utóbbi években a mieink a nemzetközi élvonalba kerültek. Az elmúlt évek világbajnokságain például kiemelkedően teljesítettek, sőt 2016-ban Szöulban Liu Shaolin Sándor megszerezte a sportág első magyar aranyérmét.

Itt öccse, Liu Shaoang egy ezüstöt és egy bronzérmet is begyűjtött. Tavaly, Rotterdamban szintén három magyar érem született, a kisebbik Liu és a női váltó ezüstöt, a férfiváltó bronzot szerzett. A magyar gyorskorcsolyázók erejére jellemző, hogy a közönség és a csapatvezetés is kissé csalódottan fogadta, hogy nem sikerült aranyérmet nyerni.

Mint ahogy, talán most is kissé csalódottak lennénk, ha nem születne meg az első téli olimpiai arany.  De, semmiképpen sem feledhetjük, hogy igazi kalandsport a short track,  egy apró hiba, egy vétlen-véletlen ütközés teljesen átrendezhet egy-egy futamot, a fényes érmekhez nagy-nagy szerencse is szükséges, ráadásul Dél-Korea, a házigazda a sportág igazi nagyágyúja, szinte minden számban esélyesek.

 

Egy nagy hiányzó 

 

Éremesélyesként számoltunk Miklós Edittel is. A Csíkszeredán született alpesi síző több sporttörténeti tettet is végrehajtott. Négy évvel ezelőtt Szocsiban a hetedik lett lesiklásban, elérve ezzel a síszakágban minden idők legjobb magyar olimpiai eredményét. Egy évvel később pedig St. Moritzban megszerezte saját és a magyar alpesi sísport első dobogóját világkupa versenyen, amikor is a harmadik lett.

Joggal bizakodhattunk tehát valami igazán kellemes meglepetésben tőle az idei téli olimpián. Tavaly azonban hatalmasat bukott egy edzésen, súlyos térdszalagszakadás miatt műteni kellett.

Egyévnyi lábadozás után idén ismét versenyezni kezdett, azonban rögtön az első megméretésen, az ausztriai Bad Kleinkirchheimben rendezett világkupafutamon elesett a célban. Beütötte a fejét, elvesztette az eszméletét, ráadásul a korábban műtött térdére is rásérült, így nem utazhat a játékokra.

 

És még egy sporttörténeti szereplő

 

Elizabeth Swaney. E név egészen a közelmúltig még a legelszántabb magyar sportrajongóknak sem mondott sokat. Néhány hete azonban kiderült, a nemzetközi szövetség újraosztotta a visszaadott kvótákat, és ennek révén Elizabethnek is jutott egy, így ő lesz az első magyar színekben szereplő sportoló, aki a szabadstílusú sí félcső versenyszámában olimpián rajthoz állhat. A versenyző az Egyesült Államokban él és készül, édesanyja azonban magyar. 2015-ig venezuelai színekben szerepelt, azóta viszont magyarként versenyez.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL