Háromszázzal repülni körbe-körbe - videóval

2017. augusztus 10. 05:57 | Zsíros András

Körrepülő Modellek Európa Bajnoksága zajlik a héten Békéscsabán, a repülőtéren. A ma még talán kevésbé ismert technikai sportágnak egyre több hódolója van világszerte. Ebben Magyarország is élen jár, amit az is jól mutat, hogy már nem először nyeri el a házigazda szerepét.

Mintha fűnyírók százai zúgnának a Békés Airport háza táján ezen a héten. Ám a vékony hangú motorok kevésbé hétköznapi tárgyakat hajtanak: modellrepülőket, annak is egy még kevésbé hétköznapi változatát: a körrepülőket.

Ezeknek a különféle méretű gépeknek legfőbb közös tulajdonsága, hogy egyik szárnyuknál fogva a földhöz, pontosabban a pilótához kötöttek, aki egy huzal segítségével tartja és irányítja is a repülőt. A kis gépek pedig, miközben körbe-körbe száguldanak, akrobatikus mozdulatokat is képesek megtenni.

 

 

A tempó szédítő: a legkecsesebb kategóriában is 100 kilométer per órás sebességgel röpködnek a modellek, de a csapatversenyzők gépei akár 200, a gyorsasági versenyzőké pedig akár 300 kilométert is képesek megtenni óránként – igaz, gyakorlatilag csak helyben, egy pont körül.

A kívülálló számára első látásra talán furcsának tűnő sportágnak számos hazai és külföldi követője is van. A gyulai BumacoFly Egyesület komoly hagyománnyal rendelkezik ezen a téren, és már több világversenyt is rendeztek, az idei a harmadik Európa bajnokság, aminek ők a házigazdái, de 2010-ben világbajnokságot is tartottak már. Az egyesület elnöke elmondta, a 2020-as világbajnokság rendezési jogára is pályáznak. Orvos Ferenc hozzátette, a most zajló megmérettetésen 25 ország mintegy 300 versenyzője vesz részt, köztük pécsi, százhalombattai, gyulai és kárpátaljai sporttársak is.

Az eseménynek már másodszorra adott otthont a békéscsabai repülőtér. A Békés Airport Kft. ügyvezetője elmondta, örülnek, hogy növekszik az érdeklődés a repülés és a légi sportok, így a modellsportok iránt is. Antalfai Gábor hozzátette: lehetőségeikhez képest ösztönzik és támogatják az ilyen rendezvények lebonyolítását.

A bajnokság péntekig tart, amikor négy kategóriában hirdetnek majd győztest.

További programok »

FEL