Három lábbal kelt ki egy kiscsirke Csabacsűdön

2016. június 29. 08:23 | Laczkó Viktória

A háromlábú csirkét közelebbről megnézve kiderült, hogy nemcsak három lába, hanem négy lábfeje is van. A Csabacsűdön kikelt, nem mindennapi látványt nyújtó kisállat a többi kiscsirkéhez hasonlóan viselkedik, rendesen eszik és totyog is.

Az eset különlegesnek számít a háznál, ezelőtt még sosem láttak ilyet a tulajdonosok, pedig már évek óta foglalkoznak baromfitenyésztéssel. A gazdája elkülönítve tartja a többiektől, ugyanis azok nem kímélték a csodacsibe harmadik lábát. - Külön kellett rakni, mert ezt a lábat észrevették a többiek. Egy kicsit piros is, mert kikezdték neki, de sajnáljuk szegénykét, mert ha már megszületett éljen, majd látjuk, hogy mi lesz vele - mondta el Laczkó Lászlóné. 

Egy állatorvosi szakvélemény szerint elég magas, 90-95% a túlélési esélye. Hozzátette a harmadik láb nagy valószínűséggel le fog sorvadni és azt is elmondta, hogy efféle rendellenességről nincs szakirodalom, de a tyúkoknál más „testi hibák” elő szoktak fordulni. - Gyakori tyúkoknál, baromfinál egyébként az, hogy hiányzik az egyik szárnya, de gyakori a gombatoxinok okozta káros hatás következtében a fejnek, nyaknak a vizenyős duzzanata. Ezek mind fejlődési rendellenességek kategóriájába sorolhatók - foglalta össze dr. Bakos Pál, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztálya megyei hatósági állatorvosa. 

A történet szerencsésen végződik, ugyanis a háromlábú, négy lábfejű csabacsűdi csibét,  ha továbbra is ilyen jól fejlődik megtartja a család. 

További programok »

FEL