Hangulatzene, balett és Arany-balladák

2018. március 21. 12:06 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Az Arany-emlékév zárásaként tíz vidéki helyszínen - köztük a Békés megyei Gyulán is - bemutatták az Arany 200 koncertet. Az előadáson Varga Izabella és Tege Antal színművészek olvastak fel a költő Nagykőrösön írt műveiből válogatást, valamint az Arany-balladák hangulatát megfogó nagyzenekari művet egy tizenkét tagú zenekar és két balettművész vitte színpadra.

Nagykőrös városa az Arany-emlékév kapcsán kérte fel Bordás Józsefet, hogy készítsen egy olyan hangoskönyvet, amely zenei aláfestéssel Arany János nagykőrösi verseiből tartalmaz egy válogatást. A szerző a versek hangulatát nagyzenekari hangzásban álmodta meg. A zongora, a nagybőgő és a dob mellett egy vonósnégyes, tárogató, csángó furulya és dallamjátszó ütőhangszerek szólaltak meg, miközben színművészek olvasták fel a költő verseit.

– Nagykőrös város felkérésére készült ez a lemez. Mivel nagykőrösi vagyok, az egész gyerekkoromat meghatározta Arany János, aki tanítóként dolgozott a településen. Közel állnak hozzám Arany János alkotásai - árulta el Tege Antal színművész.

Nem csupán Tege Antal fiatalkorát határozták meg az Arany-balladák. Varga Izabella középiskolás korában egy nagykőrösi balladamondó versenyen is indult.

– Ez a szerelem töretlen. Egyfajta küldetésként élem meg ezt. Az ország különböző pontjaira visszük a balladákat, és meggyőződésem, hogy mind a mai napig olyan értékeket képviselnek, ami utat tud törni magának - emelte ki Varga Izabella színművész.

A lemez anyagából összeállított előadás egy nyolcvan perces utazást hozott a múltból a jelenbe Arany János versein keresztül, Bordás József nagyzenekari művével interpretálva.

– Nagy megtiszteltetés hazánk nagy költőjének a műveihez hozzányúlni. Azt szoktam mondani, hogy nem megzenésítem a verseit, hanem filmzenéket, hangulatzenéket írtam hozzá - hangsúlyozta a szerző.

 

 

 

További programok »

Gyula

FEL