A Liliommal indult az Erdélyi Hét Gyulán

2018. július 31. 19:35 | Papp Ádám Sándor

Több évtizedes együttműködés van a Gyulai Várszínház és az erdélyi színházak között. Idén először hagyományteremtő jelleggel rendeznek Gyulán Erdélyi Hetet, ahol mindennap más-más színház mutatja be nagy sikerű színdarabjait. A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a nagy sikerű Molnár Ferenc művel a Liliommal indította a hetet.

 

 

A Liliom volt az első olyan dráma- komikus elemekkel tűzdelve- amely egyszerre jelenítette meg az életet és a túlvilágot. Molnár Ferenc 1920-as években írott Liliom című darabja az önfeláldozást, a kiszolgáltatottságot, valamint az érzelmek irányíthatatlanságát ragadja meg.

- Az az ember, aki szabad, az nehezen találja meg a helyét a társadalomban. A társadalom az szabályokat jelent, aki pedig a szabadságot folyamatosan át akarja élni, az összeütközésbe kerül a társadalommal – emelte ki Bocsárdi László, rendező.

A Gyulai Várszínház a nyári összművészeti fesztiváljába idén először – hagyományteremtő jelleggel – illesztette be az Erdélyi Hetet. A Liliom után a marosvásárhelyi színház darabja lesz látható.

- Érkezik egy egészen rendhagyó, dokumentarista jellegű színjátékkal a Double Bind-dal. Ez a román-magyar viszonyt állítja színpadra. Ráadásul Marosvásárhely, mint frontváros jelenik meg ebben az előadásban. Folyamatosa halljuk napjainkban is a híreket a problémákról, feszültségekről az együttélés kapcsán - hangsúlyozta Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója

Gyula három helyszínén, az Erkel Ferenc Művelődési Házban, a Kamarateremben és a várszínpadon egész héten az erdélyi színházak legjobb előadásaival találkozhat a közönség.

További programok »

FEL