Hangok nélkül is lehet gyúrni. Sőt!

2019. október 24. 15:24 | Such Tamás

Még hivatalosan meg sem nyílt, de már csütörtök délelőtt több mint kétszázötven asztalnál zajlott a gyúrás a 23. Csabai Kolbászfesztiválon. A Munkácsy Sátorba is ellátogatottunk, ahol többek között a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Békés Megyei Szervezetének a tagjai készítették a csabait.

Hangok nélkül is lehet gyúrni. Sőt! A többi ingert befogadásáért felelős érzékszerveik talán még fejlettebbek is, mint a hallóknál. Ebből kifolyólag jobban figyelnek a kolbász küllemére, ízére.

Az egyik zsűritag elmondása szerint a SINOSZ-osok különlegesen finom kolbászt készítenek. Mi több, az utóbbi években több különdíjat is nyertek.

 

Kolbászfesztivál

 

Noha a kolbászfesztiválok sava-borsa a dübörögő a zene, ettől függetlenül mivel érzékelik a rezgést, sokan táncoltak is. (Szerencséjükre/nem, talán nem is ismerik a lakadárés műfajt.)

Ráadásul az ilyen zajos közegben sokkal könnyebben kommunikálnak, jelelnek, látják egymást, míg a hallók egymás fülébe üvöltöznek.

Az egyik asztalnál Juhász Ferenc és csapata Hajdú-Bihar fővárosából érkezett Csabára, de esze ágában sincs elmondani, mi a kolbásza titka, mert a titok, az titok. (Ferenc amúgy számos oktatóvideóban szerepel.)

 

Kolbászfesztivál: Kernné Fitor Gitta és Szlivka Ágnes

 

A beszámolóban nagy segítségemre volt Kernné Fitor Gitta, a SINOSZ Békés Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat szakmai vezetője és Szlivka Ágnes, a békéscsabai tolmácsszolgálat diszpécsere, jelnyelvi oktató.

 

Marci

Galéria

 

 

További programok »

Itthon

Egy napra Gyulára költözött a Nemzeti Galéria szakmai műhelye

Hogyan lehet becsalogatni a látogatókat a múzeumokba a 2026-os információs zajban? A hazai kulturális élet szakemberei keresték a választ a „Művészetet a hétköznapokba!” című gyakorlati workshopon a gyulai Almássy-kastély Stefánia Szárnyában. A Petőfi Kulturális Program részeként megrendezett esemény a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria szakmai programjaként nem az elméletről, hanem a tapasztalatcseréről és a közönség megszólításáról szólt.
2026. május 18. 16:32
FEL