Halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, különösképpen a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről.
Az egyház a testi feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga hagyományai szerint tesz eleget. Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért.
A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű, mint a mindenszentek. Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként az apátság alá tartozó bencés házakban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.
A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Eszerint azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradott híveknek, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit meghalt szeretteikért.
E napon gyertyákat, mécseseket gyújtanak az elhunyt szerettek emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a véletlenül kiszabadult lelkek visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.
A sírokat is azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A bukovinai székelyek – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe. Az eredetileg az örök életről szóló „reményünnepet” a mediterrán népek ma is fiesztával ünneplik.
Forrás: MTI
