A terhelt 2023. december 4-én, a kora reggeli órákban a tulajdonát képező segédmotoros kerékpárt vezetve közlekedett Békés lakott területén, a Rákóczi utcán az Iskola utca felől a Katona utca irányába kb. 50 km/h sebességgel. Haladása közben nem biztosított elsőbbséget a Rákóczi 52/1. szám előtti úttesten lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gyalogosan áthaladó idős sértettnek, amely miatt nevezettet elütötte. A baleset következtében az idős férfi olyan többszörös súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően, 2023. december 17-én elhalálozott. A baleset során elszenvedett sérülések és a sértett halála között közvetlen ok-okozati összefüggés van.
A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ. 43.§ (1) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Megszegte továbbá a KRESZ 43.§ (2) bekezdésében foglaltakat, amely szerint azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség