– Egészen kicsi korod óta énekelsz, a tanáraid is kiemelték a művészi vénád, mégis inkább pedagógus lettél és édesanya. Korábban úgy fogalmaztál, erősebb volt benned a vágy, hogy családanya legyél, és úgy láttad, a művészpálya mellett ez nem menne úgy, ahogy szeretnéd. Azonban később eljött ennek az ideje is. Hogyan indult életednek ez az új szakasza?
– Mondhatni, hogy ez valahol mindig ott volt bennem. 14 éves voltam, amikor Rázga József rám bízta Süssmayer: Nagypapa névnapja című gyermekkantátájából az ötös áriát, amelyben háromvonalas C volt, azzal, hogy ezt én fogom kiénekelni. Ezt szimfonikus zenekarral adtuk elő, nagy siker volt és az én életemben is egy meghatározó pillanat. Később Andódiné Pál Olga – aki alt hangú szólista volt – a gyulai Mogyoróssy könyvtárban adott koncertet, és felkért engem egy duettre Nátor Éva zongorakíséretével, ami szintén megérintett. Közben a családom mellett sok feladatom volt, tanítottam, volt egy felnőtt- és egy gyermekkórusom. Egyszer a református kórusban ajándékként kaptam egy Gárdonyi Zoltán kottát azzal, hogy azt szeretnék tőlem hallani. Ez volt az első olyan alkalom, amikor nemcsak a kórust vezettem a református templomban, hanem szólót is énekeltem. Ezután minden ünnepi fellépésünkkor szólót is énekeltem. Egy külföldön élő barátom, aki tudta ezt, meghívott Németországba, Regensburgba, egy egyházi ünnepségre, hogy ott énekeljek. Egy óriási, gyönyörű templomban énekelhettem, ami tetszett a közönségnek, nekem pedig hatalmas élmény volt. Ezt követően többen odajöttek hozzám és hívtak különböző helyekre. Jó érzés, hogy énekelhettem Németország sok-sok templomában, Ausztriában, Mariazellben is volt több koncertem, Romániában Mariaradnán és sok kisebb településen jártam, illetve a franciaországi Lourdesba, ahol hat éven át énekeltem minden nyáron.
– Akkor mondhatjuk, hogy az új, művészi pályád külföldön indult be és kapott lendületet?
– Valóban így alakult. Németországba hat éven át visszajártam, és egy alkalommal, amikor egy misén énekeltem, felkértek arra, hogy a másnapi, nemzetközi misén is énekeljek, mintegy 25 ezer ember előtt. Izgultam, de ez is egy igen emlékezetes momentum maradt az életemben. Amikor hazaértem, felhívott Dankóné Marika kántor azzal, hogy felavatják a szabadkígyósi kastély kápolnáját – ez még a nagy felújítás előtt volt –, szerepelnek az énekkarral, segítenék-e azzal, hogy beállok. Természetesen elmentem, Szigeti Antal atya pedig megkérdezte, hogy ha már ott vagyok, elénekelném-e az Ave Máriát is szólóban. Végül így történt. Az eseményen ott ültek az első sorban a Wenckheimek, akik odajöttek hozzám és névjegykártyát cseréltünk. Pár hónappal később felhívott telefonon Csáky Ilona grófnő, aki a férjével, gróf Wenckheim Lászlóval részben Argentínában, részben Magyarországon él. Amikor itt vannak, régi, nemesi szokás szerint összehívják a barátaikat, zenét hallgatnak, beszélgetnek. Erre az alkalomra invitáltak meg, az első telefon után mintegy tíz éven át énekeltem nekik először a szabadkígyósi kastély kápolnájában, majd a szalonban. Onnan szintén jöttek további felkérések – jó érzés, hogy az emberi kapcsolatokon keresztül ismernek meg és hívnak sok helyre mind a mai napig.
Hajtmann Ildikó a Wenckheim család tagjaival, közel tíz évvel ezelőtt (fotó: Hajtmann Ildikó Facebook oldala)
– Vannak partnereid is ezen az úton, kikkel dolgoztál és dolgozol együtt, kikkel együtt adtál hangversenyt?
– Komolyzenésznek, azon belül egyházi zenésznek definiálom magam. Nagyon szeretek vallási témájú darabokat énekelni templomokban, szakrális környezetben – gyakorló hívőként ezekkel mélyen azonosulni tudok. Meggyőződésem, hogy a zeneszerzők sem véletlenül írták ezeket a darabokat… A komolyzenei darabokban a kísérőm volt korábban Nátor Éva, Farkas Pál, Banner Zsófia, majd ahogy Gál Csaba Békéscsabára érkezett, onnantól ő kísér ebben, már lassan másfél évtizede. Szák-Kocsis Péterrel mondhatni gyerekkorunk óta ismerjük egymást, és bő húsz éve adtunk elő először klasszikussá nemesült, ismert dalokat. Feketéné Dombi Ildikó meghallott bennünket, és az ő révén kerültünk be egy programba, amelynek köszönhetően éveken keresztül jártuk a megyét a műsorunkkal. A Békés Megyei Könyvtár meghívásának, illetve a Filharmónia szervezésének köszönhetően is sok-sok programmal járhattam a megyét, a felvételeim hallatán pedig országunk más vidékeire is sokan hívtak. Szerettem volna nagyszínpadon énekelni olyan könnyűzenét is, amely az én gondolatiságomat tükrözi, mégpedig zongorakísérettel. Gál Csaba nem annyira ért rá, ő ajánlotta Vozár M. Krisztiánt, akivel szintén fantasztikus együtt dolgozni. Jelenleg is ilyen hármas tagolásban vagyunk: komolyzenét Gál Csabával, könnyűzenét Vozár M. Krisztiánnal, a nosztalgikusabb dalokat és a megzenésített verseket pedig Péterrel adjuk elő. Azonban ma már úgy állítjuk össze a műsorainkat, hogy legyen némi átjárás is az egyes műfajok között.
– Hogyan áll össze a repertoárod egy-egy fellépés alkalmával?
– Megkérdezem azt, aki meghív, hogy milyen jellegű műsorra gondol. Lehet az komoly-, könnyűzene, vagy egy-egy adott téma, annak megfelelően állítom össze a műsort. Például amikor a gyulai Ladics-házba invitáltak, kifejezetten olyan dalokat kértek, amelyek a XIX. században, egy szalonban elhangozhattak. Ilyenkor összeállítom, felfrissítem a darabokat, készülök – és valahogy engem már a próbák is töltenek. Igyekszem karbantartani a testem és a lelkem, vigyázni a hangomra, amennyire csak lehet, hogy a tőlem telhető legjobbat tudjam nyújtani minden egyes alkalommal. Ha mégis gond lenne, vannak természetes praktikák, amelyek segítenek, végső esetben pedig a gégész – de szerencsére ritkán vagyok beteg.
– Lassan itt a karácsony, gondolom, az ünnephez hozzátartozik otthon is az ének. És talán már vannak terveid a jövő évre is.
– Szerencsésnek érzem magam, mert az édesanyám még köztünk van, vele együtt is énekelhetjük még a karácsonyi dalokat, tarthatjuk a hagyományokat. Szenteste a család kedvenc régi dalait énekeljük, azután a háttérben is karácsonyi dalok szólnak. Közben természetesen már gondolkodunk a jövő éven is. Régi álmom, hogy Szák-Kocsis Péterrel, Gál Csabával és Vozár M. Krisztiánnal együtt álljunk a színpadon, és ez úgy tűnik, 2026-ban megvalósulhat: a Tavaszi Fesztiválon lesz majd egy közös koncertünk, amelyre újrahangszerelünk dalokat ennek a felállásnak – két billentyűs, egy gitár és ének – megfelelően.
Galéria
