Már jó negyedórával a program előtt beállt a gombostű-effektus, azaz a nagyi becses varróeszközét biza nem lehetett elejteni a padlón. A szervezők a pótszékeket már csak a színpad két szélén tudták kitenni. Talán nem véletlenül.
– Nagyon örülök, hogy ilyen sokan összejöttünk, sajnos a falakat már nem tudjuk kijjebb tolni, hogy többen elférjünk – mondta felvezetőjében Kertész Zoltán, a könyvtár igazgatóhelyettese.
– Az egész karácsonyi történet gyakorlatilag két szóval kezdődik: Gábriel arkangyal bekopogott Názáretben Máriához, és csak annyit mondott: Üdvözlégy, Mária! – fogalmazott Hajtmann Ildikó. Majd Vozár M. Krisztián zongoraművész belekezdett Giulio Caccini barokk zeneszerző Ave Maria akkordbontásaiba.
A dalt az énekes Ady Endre Karácsony című versének kezdősoraival – „Harang csendül,/ Ének zendül,/ Messze zsong a hálaének…” kötötte össze egy másik Ave Mariával, amit már a romantikus korban élő Schubert komponált. A következő, Istent dicsőitő ének a Leonard Cohen Hallelujája volt. (A dal 1984-ben mérsékelt sikerrel debütált, majd jó két évtized múlva, a 2001-es Shrek című mesében akkorát robbant, hogy még az öreg Cohennek is padlót fogott a borostája.)
Azt követően Edith Piaftól a La vie en rose-t, azaz a Rózsaszínű életet hallhattuk, amely Ildikó szerint a szerelem mindenható erejéről szól, hozzáfűzte, „kívánom, hogy ez az erő legyen mindannyiunké!”
– Az Ave Maria, a reneszánsztól kezdve napjainkig szinte minden zeneszerzőt megihletett, és a legjobb énjüket hozta ki. Talán nem véletlen, mert ez a legnagyobb csoda és legnagyobb varázslat: amikor az ige testté vált, és az Isten fia ember formájában közénk jött – fűzte hozzá. Ekkor Wolf Péter Ave Mariája hangzott el.
A repertoár varázsa mindvégig az volt, hogy mintha a zongorista egy kicsit chopinesre hangolta volna a hangszerét, de mégis végig A lá Vorár M. Krisztiánt hallottuk. (Az operáknál Ildikó nem használt mikrofont.)