Hagyomány és modernitás – 20. Civil Bál Békéscsabán

2020. február 9. 14:31 | behir.hu

A közjó érdekében tevékenykedő civilek február 8-án rendezték meg hagyományos báljukat a Kornélia étteremben.

A szépszámú vendégsereget elsőként Gólya Pál, a Civil Szerveztek Szövetségének elnöke köszöntötte. Felidézte az első bál emlékét, melyet húsz évvel ezelőtt az Andrássy gimnáziumban rendeztek meg.

 

Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszönti a vendégeket

Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszönti a vendégeket

 

A térség országgyűlési képviselője köszöntőjében a hagyományokról és a modernitás jelentőségéről beszélt. Herczeg Tamás kiemelte, hogy szerencsére a civilek a való világban aktívak és nem a virtuális térben. Köszönettel tartozunk a civileknek, akik valódi közösséget teremtenek és rengeteg olyan feladatot látnak el, amit más nem tesz meg – tette hozzá.

Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója Takács Árpád kormánymegbízott üdvözletét tolmácsolta, majd elmondta, hogy a kormányhivatal figyelemmel kíséri és támogatja a civil szervezetek tevékenységét. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban Takács Árpád közel száz civil szervezettel kötött megállapodást a közös munka érdekében.

 

Juhász István, Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzatának civil ügyekért felelős tanácsnoka mondja el köszöntő beszédét

Juhász István, Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzatának civil ügyekért felelős tanácsnoka mondja el köszöntő beszédét

 

Juhász István, a békéscsabai önkormányzat civil ügyekért felelős tanácsnoka kiemelte, hogy a civil szervezetek a családok után a legfontosabb szereplői a társadalomnak.

- Fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzat jó kapcsolatokat ápoljon mind a 150 békéscsabai civil szervezettel, akiktől azt kérjük, hogy segítsék az önkormányzat munkáját. Városunk a tavalyi évben 35 millió forinttal támogatta a civilek hiánypótló tevékenységét, reményeim szerint 2020-ban hasonló nagyságrendű összeggel járulhatunk hozzá a sikeres munkához - tette hozzá Juhász István.

Az est további részében jutalmakat és díjakat adtak át a legaktívabbaknak, illetve kihirdették a legjobb jogász szavazás eredményét, melyet dr. Kopcsák Zoltán békéscsabai ügyvéd vehetett át.

Galéria

További programok »

FEL