Ha tehetném, egyenlővé tenném az embereket - Villáminterjú Gáborné Dohar Edittel

2022. március 11. 15:37 | Csiffáry Zsuzsanna

Villáminterjú sorozatunk legújabb alanya Kunágota alpolgármestere, Gáborné Dohar Edit, aki a Kunágotai Szociális Szolgáltató Központ és Konyha intézményvezetője is egyben.

1. Reggelenként mi az első gondolata?

Minden reggel 5 órakor kelek. Az első a kávé, majd bekapcsolom a tévét és megnézem a 700-as klub adását, amely a hitről, reményről, illetve olyan emberi sorsokról szól, melyben az isteni gondviselés játszik nagy szerepet.

 

2. Mire a legbüszkébb?

Elsősorban természetesen a gyermekemre, aki tűzoltó. Mivel a segítő szakmában dolgozom, számomra egyértelmű a mások segítése, építése, másokért való munkálkodás és az a segítségnyújtás, mely sok estben embertársaim krízisből való kilábalását segíti. És itt tudnám összekapcsolni a két szakmát, hiszen mindketten mások javáért, megmentéséért dolgozunk. Büszke vagyok a kis házi kedvenceinkre, 2 szobacicánkra és 3 kutyánkra, akik családtagok, és nem utolsó sorban az elért eredményeimre, melyet az isteni gondviselésnek köszönhetek. Úgy gondolom, Isten sokkal többet adott nekem már eddig is, mint amiről valaha álmodni mertem volna.

 

3. Mivel lehet kihozni a sodrából?

Az emberi gyarlóság és a kétszínűség dühít fel leginkább.

 

4. Más szakmában el tudná képzelni magát?

Úgy érzem, a szociális területen otthon vagyok, nem gondolkodom más szakmán.

 

5. Melyek a legfontosabb értékek az életében?

Az emberek és állatok iránti szeretet, empatikus gondolkodás, a tisztelet, megbecsülés, és természetesen nagy súlyt nyoma a latban a tudás, az élethosszig tartó tanulás.

 

6. Mit üzenne azoknak, akik túl nagy hangsúlyt fektetnek a negatív véleményekre?

A negatív vélemény is lehet olykor építő jellegű, de azt gondolom, túlnyomó részben nem az adja a helyes irányt. Itt a „kisbéka esete” jut eszembe, mikor a békáknak hegymászó versenyt hirdettek. A hegy előtt felsorakoztak a békák, rajt után mindegyik nagy erőlködve igyekszik felkapaszkodni a hegy oldalán, miközben hátúról a nagy tömeg egyként kiabálja, hogy nem fog menni, a békák nem tudnak falra mászni. A békák ezt hallva sorra potyogtak le a hegy oldaláról, kivéve egyet, aki süket volt és nem hallotta meg a negatív kritikát, így megcsinálta mindazt, amire a többiek nem voltak képesek, mert a tömegre figyeltek.

 

7. Ha módjában állna, mit erősítene a világban?

Elsősorban most a békét, de azt mindennél jobban. Ha tehetném, egyenlővé tenném az embereket és megszüntetném a szegénységet.

 

8. Van kedvenc olvasmánya? Mi az és miért?

Az életem folyamatos tanulás. Ha nem kötelezően veszek könyvet a kezembe, akkor az a Biblia és Ben Carson két könyve, a Merj nagyot álmodni és az Áldott kezek . Mind a két könyv leírja a szerző Isten gondviselésében részesített életét, ahogyan színes bőrűként egy nyomornegyedből származva miként vált világhírű idegsebésszé, hogyan lett az osztály legbutább és kigúnyolt tanulójából osztályelső, majd az orvosi egyetem hallgatója, végül Isten vezetése által világhírű agysebész. A könyv hitelesen mutatja be Isten munkáját az ember életében.

 

9. Ha hozzá jutna egy nagyobb összeghez, mire fordítaná?

Az állatmenhelyeket támogatnám.

 

10. Hogy néz ki egy tökéletes pihenőnapja?

Ilyenben már régen nem volt részem, de mindenképpen úgy képzelem el, hogy ne csörögjön reggel az óra, és tudjak könyvet venni a kezembe, olyat, amilyet én szeretnék.

További programok »

FEL