Gyulára érkezett a Mozaik Múzeumtúra Roadshow

2018. március 12. 12:06 | Papp Ádám Sándor

Reneszánsz nappal folytatódott a Gyulai várban a kétnapos Mozaik Múzeumtúra Roadshow országos rendezvénysorozata. A kezdeményezés 2014-ben indult útjára a Néprajzi Múzeum jóvoltából azzal a céllal, hogy megismertessék a hazai múzeumok tevékenységét a helyi lakossággal.

Pénteken a Gyulavári Általános Iskolában kezdődött a roadshow. A gyulai kiállítóhelyeket interaktív előadással és játszóházzal vitték „házhoz” a gyerekeknek a múzeumok munkatársai. A gyerekek többek között „beszélgethettek” Erkel Ferenccel is.

Szombat reggel a Gyulai várban és környékén folytatódtak a programok. A látogatók a középkorban már tenyésztett, a várban is tartott haszonállatokkal is megismerkedhettek, valamint a gyerekek „szamaragolhattak” is. A látogatók szombaton a 16. századi udvar életébe pillanthattak bele.

 

 

Az „időutazás” folyamán a korban működő kovácsműhelyben lehetett megismerkedni a vasműves mesterség rejtelmeivel is, majd solymászbemutatót, rendhagyó tárlatvezetést tartottak, valamint jelmezes történelmi sétára is hívták az érdeklődőket.

 

 

Az eseményre a határon túlról is érkeztek előadással, valamint bemutatókkal. Székelyudvarhelyről a Haáz Rezső Múzeum pedagógusai vetítettek le egy fiktív személyről szóló filmet, amelyhez tárgyi bemutatóval is készültek. A filmről, valamint a tárgyakról az érdeklődőknek kellett saját történetet alkotniuk.

 

 

Az érdeklődőket Béres István, gyulai főépítész kalauzolta be a vár történetébe és történelmébe. Az építész több korabeli történettel repítette vissza a közönséget a 16. századba.

Délután Kukár István művésztanár vezette be az érdeklődőket a 16. századi festészetbe, valamint korhű technikával festett is a helyszínen.

 

FEL