Gyulán rendezték meg a Magyar Sportújságírók Szövetségének éves kongresszusát

2024. május 14. 18:36 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Rekordszámú, mintegy 180 sportújságíró érkezett Gyulára, ahol hétfőn indult el Magyar Sportújságírók Szövetségének a kétnapos kongresszusa. A konferencia hétfői napján átadták az idei szakmai kitüntetéseket is.

A szakmai rendezvényre nemcsak a hazai újságírók, hanem Kárpátaljáról, Délvidékről, Felvidékről és Erdélyből, sőt, még Dániából is érkeztek szakemberek.

A gyulai városháza dísztermében megrendezett szakmai seregszemlén a hazai sportújságírás képviselőit a szövetség egyik alelnöke, Csisztu Zsuzsa, valamint Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere  köszöntötte.

– Egy település számára mindig hatalmas elismerés ha olyan nagy múltú szakmai szervezet tagjait láthatja vendégül mint amilyen ez a 115 éves múltra visszatekintő szövetség – fogalmazott Görgényi Ernő.

 

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója mutatta be az M4 Sport csatornát a kongresszuson Fotó: MSÚSZ / Halmagyi Zsolt

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója mutatta be az M4 Sport csatornát a kongresszuson Fotó: MSÚSZ / Halmagyi Zsolt

 

Az eseményen Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója arról beszélt, hogy a magyar társadalomban a sport egy olyan kohéziós erő, amelynek az M4 Sport csatorna lassan egy évtizedes sikere is köszönhető. Ezt követően kitért az idei nyári eseményekre, hiszen a csatorna közvetíti a Labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit, valamint a Párizsi Nyári Olimpiai játékokat is, amelyeket a meglévő két televízió csatorna, rádió és online felület mellett további 5 internetes csatornán élőben sugároznak majd.

– Ennek egyszerű a magyarázata, hiszen lehetséges, hogy lesznek olyan magyar érdekeltségű párhuzamos sportesemények, ahol egyszerűen nem tudunk mindent képernyőre adni – ezek majd az online térben lesznek figyelemmel kísérhetők. Nyilván szeretnénk minden magyar aranyérmet megmutatni – reméljük ebből nagyon sok is lesz – de ami esetleg nem a fő csatornánkon lesz látható, azt természetesen utána megismételjük – tájékoztatta a jelenlévőket az MTVA vezére.

Ezt követően a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatója, Tóth Anita is tájékoztatót tartott a párizsi olimpiával kapcsolatban. Majd Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke köszöntötte a kongresszus résztvevőit.

 

Szöllősi György, Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke Fotó: MSÚSZ / Cseh Péter

Szöllősi György, Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke Fotó: MSÚSZ / Cseh Péter

 

– Talán soha nem látott létszámban vagyunk most együtt, meghaladjuk a 180 főt, ez pedig, a főtitkár úr tájékoztatása szerint, egy rekord a szövetségünk 115 éves történetében – emelte ki a szövetség elnöke.

A köszöntőt követően a szakmai díjak átadásával folytatódott az esemény. Az olimpikon atlétáról, az atlétikai szövetség egykori főtitkáráról, és neves sportújságíróról elnevezett Gyulai István-díjat hatan vehették át, köztük az M4 Sport műsorvezetője Petrovics-Mérei Andrea.

 

Petrovics-Mérei Andrea, az M4 Sport műsorvezetője is átvehette a Gyulai István-díjat Fotó: MSÚSZ / Cseh Péter

Petrovics-Mérei Andrea, az M4 Sport műsorvezetője is átvehette a Gyulai István-díjat Fotó: MSÚSZ / Cseh Péter

 

– Meglehetősen szoros szálak fűznek ehhez a díjhoz, hiszen én is atléta családból származom, ahogyan Gyulai István is atléta volt. Sokáig dolgozott a magyar és a nemzetközi atlétikai életben édesapámmal együtt. Gyerekkorom óta ismertem, tehát a számomra ennek az elismerésnek van egy mélyebb rétege. Nagyon jó érzés, amikor azok a kollégák ismerik el a munkádat, akik gyakorlatilag ugyanazt csinálják, ugyanabban a közegben élnek, mint te, akár 25-30 éve – mondta el az elismerés kapcsán a műsorvezető.

A Gyulai István-díjak átadását követően, még számos elismerést adtak át a haza sportújságírók legjobbjainak. A gyulai kongresszus kedden sportversenyekkel folytatódott.

 

Galéria

 

A díjazottak:

Életműdíj: 

Jocha Károly, a Jocha Press vezetője

Deák Horváth Péter, a Magyar Rádió korábbi munkatársa

Feleki-díj: 

Kálnoki-Kis Attila, a Nemzeti Sport volt főszerkesztője

Petur András, a Sport TV műsorvezetője

Farkas József-díj: 

Illyés Tibor, az MTI/MTVA fotóriportere

Zádor Péter, fotóriporter

Gyulai István-díj: 

Berta Mihály, a Képes Sport volt szerkesztője

Bakai Gusztáv, fotóriporter

Petrovics-Mérei Andrea, az M4 Sport műsorvezetője

Molnár Géza, operatőr

Lódi Renáta, az MTI/MTVA újságíró-szerkesztője

Meronka Péter, a győri Oxygen Media főszerkesztője

Lázár Bence-díj (az év szakkommentátora): Dávid Kornél, a Sport TV kommentátora, volt NBA-játékos

Boskovics Jenő-díj (az év fiatal sportújságírója): Patai Gergely, , a Nemzeti Sport újságírója

Nívódíj: 

Cseh Péter (egy rúdugróról készített különleges fotóért) 

Hortobágyi Tibor (a sport és a hit kapcsolatát boncolgató, mély érzésekkel teli anyagaiért)

Kapási Attila (A válogatottak – Az elődöktől az I. világháborúig című könyvért)

Lépaft Pál (a magyar sport kiválóságairól készített művészi színvonalú karikatúráiért)

Szabó Gábor (a Kossuth-díjas költőlegendáról, Nagy Lászlóról írott anyagáért)

Tőrös Balázs (a magyar kosárlabda több nézőpontból készített, különleges anyagokkal való népszerűsítésért)

az Index sportrovata (a jövő bajnokairól készített, különleges témaválasztású sorozatért) 

– extra díjazott: Koncz Márton (az AIPS Médiadíjának fiatal fotósok kategóriájában elért európai elsőségéért)

További programok »

Gyula

FEL