Gyulán baleset, Bucsán és Vésztőn garázdaság miatt intézkedtek a rendőrök

2020. június 7. 09:25 | behir.hu

Gyulán, a Dobozi úton, 2020. június 6-án 17 óra körül egy személygépkocsiból menet közben ki akart szállni az egyik utas. A nő lába beakadt a biztonsági övbe, ezért kiesett az autóból és súlyosan megsérült.

Békés megyében, 2020. június 6-án két helyen intézkedtek a rendőrök garázdaság miatt. Először 2 óra körül Bucsán, a Kossuth utcában, egy söröző előtt verekedett össze három férfi. Ezután 10 óra körül Vésztőn, a Liszt Ferenc utcában egy férfi szóváltást után többször megrúgta ismerőse autóját. A rendőrség mind a négy férfi ellen büntetőeljárást indított.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL