Személygépkocsi ütközött mezőgazdasági vontatóval, ketten megsérültek

2023. május 16. 10:45 | behir.hu

Személygépkocsi ütközött mezőgazdasági vontatónak Békés vármegyében. Az autó vezetője és utasa megsérült.

Pusztaottlaka külterületén, 2023. május 15-én 20 óra 30 perc körül egy személygépkocsi mezőgazdasági vontatónak ütközött. A járművek egy irányba haladtak, a vontató volt elöl. Aki vezette, szabályosan meg akart fordulni a szerelvénnyel, de a helyszínelés elsődleges adatai szerint ezt későn vette észre a személygépkocsi vezetője, ezért ütközött neki a vontató második pótkocsijának. A balesetben az autó vezetője és utasa megsérült, a nő és a férfi is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit és a járművezetők felelősségének kérdését a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
15:17
FEL