Gyula 3 millió forinttal segítette a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt

2017. szeptember 21. 11:05 | Papp Ádám Sándor

Szerdán, Gyula Város Önkormányzata újabb adománnyal segítette a koraszülött mentőautó felszerelésének beszerzését.

Dr. Fodor Zsuzsanna főorvos, Alt Norbert alpolgármester és kuratóriumi tag, dr. Görgényi Ernő Gyula polgármestere és dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed kuratóriumi elnök tartott sajtótájékoztatót szerdán a Várkertben, az újabb támogatásról, illetve a mentőautó jelenlegi helyzetéről.

Mint az már korábban is ismert volt, a mentőautót szeptember 30-án adják át a tervek szerint, jelenleg a felszerelésre, illetve a működtetésre gyűjt az alapítvány.

Dr. Görgényi Ernő Gyula polgármestere úgy fogalmazott, hogy az ország egyik legszegényebb megyéjében, az elmúlt időszakban óriási összefogás indult el, az önkormányzatok, vállalatok és magánszemélyek megmozdulása hihetetlen volt, azonban ez nem meglepő, hiszen ez egy nemes ügy.

- Gyula a kezdetektől a kezdeményezés mellett állt, már akkor, amikor még a gyűjtést csak meghirdettük, ráadásul a pénzügyi támogatás mellett az adminisztrációs munkálatokkal is segítettünk - emlékezett vissza a polgármester.

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed elmondta, hogy nagyon nagy segítség az újabb adomány, a Békésen átadott több, mint 1 millió forint után a héten másodszorra is nagyobb összegű támogatást kapott az alapítvány. Hozzátette: a gyűjtés tovább folytatódik, szeretnének minél több helyen ott lenni a mentőautó átadása után, megmutatni azt, hogy mi az, amit megvettek az összegyűlt adományokból. A kuratóriumi elnök továbbá kiemelte, hogy az eszközök beszerzése folyamatosan történik majd és igyekeznek minél több helyen bemutatni azokat.

 

 

További programok »

Gyula

Jubileumi kutyaparádé Gyulán: A legügyesebb kutyák versenyeztek a Medivid Kupán

Több mint százhúsz gazda és közel százhetven kutya gyűlt össze a hétvégén Gyulán, a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban, hogy számot adjanak tudásukról és tanúbizonyságot tegyenek az ember-állat közötti mély bizalomról. A jubileumi, 30. Medivid Agility Megmérettetés idén is nemzetközi mezőnyt és látványos futamokat hozott a fürdővárosba, ahol a profik mellett a para-agility versenyzők is bizonyíthattak.
2026. április 26. 15:21
FEL