Győzött a BRSE Kaposváron

2015. október 19. 09:30 | Mikóczy Erika

Mintha elaltatta volna az első játékrész sikere Soósékat, hiszen hibát, hibára halmozva kezdték a második etapot. Sasa Nedeljkovic magához is rendelte lányait, akik a fejmosás hatására előbb utolérték, majd pár ponttal megléptek a lelkesen küzdő hazaiaktól és behúzták a szettet.

Majd ismételten döcögősen kezdtek a vendége, Bodnár Dorottya sokadik nyitását rontotta sorozatban, de pontatlanná váltak a csabaiak a játék minden elemében. Aztán a legjobbkor Tanja Matic fújt ébresztőt és 10-nél már egyenlőt mutatott az eredményjelző. Nem adta fel a Kaposvár, de végül meg kellett hajolni a BRSE nagyobb tudása előtt.

A csabaiak így a Közép Európai Liga után a bajnokságot is győzelemmel kezdték, ezzel hangolva a szerdai Vasas elleni rangadóra.

Mestermérleg:

Mészáros Péter: Meglátszott, hogy az első mérkőzésünk volt idén. Picit tudatosabban kellene játszanunk. A Békéscsaba megérdemelten győzött.

Sasa Nedeljkovic: Magabiztos kezdés után a fejekben már a Vasas elleni meccsen voltak a lányok. Az alapjátékunk jó volt, de több apró hiba helyenként döcögőssé tette a mérkőzést. Ezeket ki fogjuk javítani.

 

MCM-Diamant Kaposvár - Linamar-Békéscsabai RSE 0:3 (-14, -17, -18)

NB I-es női röplabda mérkőzés, Kaposvár: 250 néző. Vezette: Árpás, Mezei.

Eredmény alakulása: 1. szett: 1:7, 6:15, 14:23. 2. szett: 6:1, 9:12, 12:16.
3. szett: 6:4, 10:9, 14:16.

Kaposvár: Jenei, RÁK, Jezerniczky, HORVÁTH A., Szombathelyi K., Szívós. Csere: Csitári (libero), Pós.

Békéscsaba: Tálas, MATIC, Szakmáry, Soós, Bodnár, Clement. Csere: MOLCSÁNYI (libero), Ilyés, Fábián

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL