SZENT BENEDEK RA–MBH-BÉKÉSCSABA 1:3 (-19, 23, -18, -17)
Női röplabda Extraliga-mérkőzés. Balatonfüred, 84 néző. Vezette: Takács, Árpás.
SZBRA: Susic 5, Glibic 12, Szabó 10, Franco 14, Kobaidze 11, Szakály 11. Csere: Nagy (libero), Fáth (libero), Kapronczai 1, Katsitadze 1. Vezetőedző: Tomas Varga.
BRSE: Kiss 8, Mayer 22, Fekete 2, Gajdács 4, Németh 16, Hurst 10. Csere: Nánási, Kertész (liberók), Koseková 2, Caraballo 9. Vezetőedző: Tóth Gábor.
A Szent Benedek Röplabda Akadémia a mérkőzés előtt erősített a keretén, ugyanis szerződtette Naomi Francot. Az amerikai feladó átló a Békéscsaba ellen mutatkozott be. A 191 centiméteres játékos eddig az amerikai egyetemi bajnokságban szerepelt. Tóth Gábor ezúttal sem számíthatott a sérült Dékány Bernadettre, helyén a saját nevelésű Gajdács Lina kezdett. A vezetőedző az ígéretéhez hűen alaposan felforgatta csapata összeállítását, így a fiatalok közül Fekete Ramóna, Németh Luca , valamint liberóként Nánási Zoé is bekerült a kezdőbe, míg a rutint a Kiss, Mayer, Hurst alkotta hármas képviselte.
Az első három labdamenetet a fehér mezes Békéscsaba nyerte meg, majd hamarosan Németh ászával már 6–1-re vezetett. A hazaiak vezetőedzője, Tomas Varga erre időkéréssel reagált, ami jót tett csapatának, hiszen az két pontra felzárkózott. A BRSE 14–16 után sorozatban öt pontot szerezett, Marta Hurst még egy ásznyitással is jelentkezett. A hajrában két jó hazai blokk után a csabaiak vezetőedzője másodszor is magához hívta játékosait. Ezt követően a viharsarkiaknak egy újabb hármas rohammal hat szettlabdához jutottak, a másodikat Chloé Mayer értékesítette egy blokkal.
A balatonfüreidek a második szettben magukra találtak, amelynek köszönhetően kiélezett küzdelem zajlott a pályán. A csabaiak lendülete 7–7-nél elfogyott és zsinórban három hazai pont után Tóth Gábor időt kért. Elsőre nem sikerült megtörnie a SZBRA-t, így négypontos hátrányban a csabai mester ismét megszakította a játékot. A második időkérés már segített, illetve Samaret Caraballo is beállt Gajdács helyére. A Békéscsaba 16–11-nél négy pontot eltüntetett a hátrányból. A hajrára becsúsztak a vendég hibák, pedig 21–20-nál úgy tűnt, van esély a fordításra. A Szent Benedek két szettlabdája közül a másodikat értékesítette, így egyenlített.
A harmadik szettet Kiss Emese, Németh és Hurst vezetésével nagyon erősen kezdte a BRSE, hiszen 11–3-as vezetésre tett szert. A hazaiak magukra találtak és zsinórban öt pontot szereztek. A Békéscsaba trénere ekkor időt kért, amelynek hatására játékosai egy ötpontos fórt alakítottak ki. A vendégek kilenc játszmalabdáig jutottak, amiből a negyediket értékesítették.
A negyedik játszmában a BRSE a meccsért, az SZBRA az egyenlítésért játszott. A hazaiak komolyan is gondolták, hiszen a szett feléig még folyamatosan két-három pontos előnyben voltak, de aztán a csabaiak 13-nál utolérték őket. Tóth Gábor csapata a hajrá előtt átvette a vezetést, amelyet innen már nem engedett ki a kezéből és magabiztosan, 3:1-re megnyerte a találkozót.
A BRSE számára a három pont megszerezése azt jelenti, hogy bebiztosította második helyét az alapszakaszban, a bajnokság első részét az UTE ellen zárja február 5-én. Addig viszont még hátra van a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonása, hiszen a Békéscsaba január 31-én Kaposvárra látogat.
MESTERMÉRLEG
Tomas Varga: Több is benne volt ebben a mérkőzésben, az első két szettben nagyon jól játszottunk. Az elsőben türelmesek voltunk, elemeztük azt, amit láttunk, és amiket ott leolvastunk, azokat a másodikban sikerült pályára vinni. A harmadik elején elmentünk, utána harcoltunk, de a hálónál megszűnt a védekezésünk. Szerintem mindkét csapat jól játszott, jó röplabdát láthatott a közönség, aminek örülök, az ellenfélnek pedig gratulálok!
Tóth Gábor: Felforgatott csapattal álltunk bele a mérkőzésbe, ami egészen jól is indult, aztán a fiatalok egy kicsit megtorpantak és ekkor be kellett hoznom a kezdőket, hogy segítsenek megszerezni a három pontot. A Füred nagyon szépen küzdött, de én azt gondoltam, hogy a Nyíregyháza elleni fordítás után mentálisan és mindenhogy magasabb szinten leszünk egy picit. Sajnos ez nem valósult meg maradéktalanul, viszont a jövő hét kiemelt fontosságú lesz, hiszen jön az elődöntő, most mindenünket arra fordítjuk át.