Kertész Petráék kedden magabiztosan, 3–0-ra nyertek a Szent Benedek ellen, így egy sikerre kerültek a bajnoki elődöntőtől, a csapat az utolsó lépést szombaton teheti meg. Tóth Gábor elárulta, hogy az elmúlt napokban javult a gárda egészségi állapota.
– Nem titok, hogy mindenféle betegséggel, gyulladással és egyéb sérüléssel küzdöttünk, csőstül jöttek a problémák. Szerencsére ebben volt javulás, mindenki 90+ százalékos, és ezért változtatni is fogok a csapaton. Remélhetőleg a szombati lesz az utolsó mérkőzésünk a kupa előtt, aki eddig sérült volt vagy nem tudott játszani, annak is játékba kell lendülnie. Tőlük extra motivációt is várok, valamint azt, hogy lendületesen vigyék végig a meccset – fogalmazott a vezetőedző a klub hivatalos oldalán.
A szakvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy egy párharcot lezárni sosem könnyű, olykor előfordul, hogy a harmadik győzelemre hajtó fél görcsössé válik, ráadásul ilyenkor már sok újat sem lehet mutatni az ellenfélnek.
– A rájátszás sajátossága, hogy ugyanazzal a csapattal mérkőzöl meg minimum háromszor, maximum ötször, egy idő után már a másik cipőfűzőjét is ismerjük. A játékosoknak is a rotáció adja meg azt a lehetőséget, hogy mindenki hozzá tudjon tenni valamit a sikerhez, és ez szerintem a csapategységet is erősíti. Itt már az a kulcs, hogy ez meglegyen, és azt gondolom, hogy ebben megtaláltuk a magot. Amikor ez nem volt teljes, akkor voltak nehezebb periódusaink, de még így is túlteljesítettük az elvárásokat – tette hozzá, utalva ezzel arra, hogy a kiváló alapszakasznak köszönhetően van az együttes most ilyen helyzetben, de sem szabad lebecsülni a füredieket, hiszen jóval komolyabb játékerőt képviselnek, mint a szezon elején.
A klub szombaton folytatja a több mint tíz éves múltra visszatekintő, „Hozz egy labdát egy mosolyért!” elnevezésű kezdeményezését. Az akcióban arra kérik a szurkolókat, hogy érkezzenek labdával a mérkőzésre, a játékszereket pedig a találkozó végén egyszerre dobják a küzdőtérre, ezzel egy látványos élőképet alkotva a városi sportcsarnokban. Az egyesület az összegyűjtött labdákat a Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezetének segítségével juttatják el a rászorulóknak.
A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a két játékvezető Takács Ádám és Szabó Péter lesz. A mérkőzést a Magyar Röplabda Szövetséggel együttműködésben élőben közvetítjük a behir.hu Youtube-csatornáján, majd kedden 21 órától, felvételről is megmutatjuk a 7.Tv-n, ismétlés szerdán 10.35-től és csütörtökön 15 órától!
NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
NEGYEDDÖNTŐ
Február 22. (szombat)
18.00 MBH-Békéscsaba–Szent Benedek RA
A párharc állása: 2–0 a Békéscsabára javára.
Február 23. (vasárnap)
18.00 Fatum-Nyíregyháza–MÁV Előre Foxconn
A párharc állása: 1–1.
19.00 UTE-KNRC
A párharc állása: 2–0 a KNRC javára.
Február 25. (kedd)
19.00 Vasas SC–Vasas Óbuda
A párharc állása: 1–0 a Vasas Óbuda javára.
A negyeddöntők az egyik csapat harmadik győzelméig tartanak.