Gyorsabb felderítéssel a közbiztonságért

2016. július 1. 15:55 | behir.hu

A békéscsabai térfigyelő kamerahálózat képei július 1-jétől a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központjában is láthatóak. A beruházás erősíti a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységét, gyorsítja a bűncselekmények, illetve jogszabálysértések utáni felderítést és az azonosítást is.

Dr. Polyák Zsolt, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője mutatta be a rendszert Szarvas Péter polgármesternek, valamint a sajtó képviselőinek. A központban megtalálható monitorokon követhetőek a városban kialakított kamerahálózat felvételei. A technikai fejlesztés kivitelezését a békéscsabai önkormányzat közel 500 ezer forinttal támogatta. 

- Néhány hónappal ezelőtt kereste meg a rendőr-főkapitány az önkormányzatot azzal a remek gondolattal, hogy Békéscsabán a közterületekre kihelyezett kamerák képét bekötnék a rendőrkapitányság technikai hátteréhez és online módon figyelnék a kamerák képét. Gyorsan összeültek a rendőr-főkapitányság és az önkormányzat munkatársai és hatékonyan kitalálták a jó műszaki megoldást. Ezzel a lépéssel is Békéscsaba közbiztonságát szeretnénk növelni – emelte ki Szarvas Péter.

A beruházás egyrészt erősíti a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységét, gyorsítja a bűncselekmények, illetve jogszabálysértések utáni felderítést és az azonosítást is.

- A kollégáim azonnal tudnak cselekedni a kamerafelvételek alapján, hiszen valós időben tudjuk a tevékenységirányítási központban figyelni az élő képeket. Ezzel olyan információkat adhatunk az éppen helyszínre igyekvő munkatársainknak, amelyek alapján gyorsabban el tudják fogni a jogsértést elkövetőt – hangsúlyozta Dr. Polyák Zsolt.

A szakemberek szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a térfigyelő kamerarendszereknek visszatartó ereje van, így csökken a bűncselekmények száma. Az önkormányzat a közeljövőben a belvárosban a piac környékén, valamint Jaminában, a Lencsésin, illetve a Mokry lakótelepen további kamerákat is kihelyez majd.
 

További programok »

FEL