Gulyás Gergely: Gyula még élhetőbb, még vonzóbb város lehet

2019. október 9. 19:15 | Sipos Gábor

Dr. Görgényi Ernő meghívására a fürdővárosba érkezett a Miniszterelnökséget vezető miniszter, szerda délután. A politikust a polgármesteren kívül Takács Árpád kormánymegbízott és Kovács József a térség országgyűlési képviselője fogadta. A villámlátogatás alatt szóba került a vasárnapi választás, de szót ejtettek a várható fejlesztésekről is.

A fürdőváros polgármestere és vendégei a Százéves Cukrászdában fogadták a sajtó képviselőit. A miniszter elmondta, hogy az elmúlt öt évben világosan látszik a fürdőváros tervszerű fejlődése, és kérte a választópolgárokat, hogy négy nap múlva menjenek el szavazni.

- Mi abban bízunk, hogy olyan polgármester és olyan képviselők lesznek itt is a képviselőtestületben, akik úgy gondolják, hogy a város érdekében érdemes együttműködni a kormánnyal. A mi oldalunkról a partnerség adott, azt reméljük, hogy az a fejlődés, amit az elmúlt öt évben Gyula városa a magáénak mondhatott, a következő években is folytatódni fog – nyilatkozta Gulyás Gergely miniszter.

A beszélgetésen dr. Görgényi Ernő hangsúlyozta, hogy a kormány partnerként tekint Gyula városára a jövőben is, ők pedig úgyszintén szövetségesként tekintenek Magyarország Kormányára: az az elvünk, hogy a kormánnyal nem harcolni kell, hanem együtt kell működni vele a gyulai polgárok és a város érdekében. A polgármester hozzátette: erre a munkára kívánnak szerződni a gyulai polgárokkal a következő öt évre, most vasárnap.

A Százéves Cukrászda hátsó termében szóba került a gazdasági fejlődés is. A miniszter kiemelte, hogy az új beruházásoknak és a fejlődésnek felhajtóereje lesz a szakképzett munkaerő bérezésére. Hangsúlyosan beszélt az Airbus gyulai helikopter-alkatrész gyáráról, amelyben a termelés valószínűsíthetően 2021-ben indulhat meg.

A megbeszélésen dr. Kovács József országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a várfürdő újabb 2,5 milliárd forintos fejlesztésbe fog.

- Az egyik meghatározó turisztikai célpont vagyunk Magyarországon. Szeretnénk folytatni ezt a munkát. Én úgy gondolom, hogy nagyon jó a kijelölt út, és abban reménykedem, hogy napról napra szebbek, vonzóbbak leszünk – mondta az országgyűlési képviselő.

 

 

A beszélgetést követően Gulyás Gergely és a megyei politikusok kilátogattak a gyulai elkerülő úthoz, és megtekintették azt a területet, ahol nemsokára elkezdődhet az Airbus beruházása. A már aláírt szándéknyilatkozat szerint a helikopter alkatrészgyártó cég és a magyar állam közös vállalkozásban működnek majd, precíziós alkatrészek készülnek a gyulai üzemben.

További programok »

FEL