Gulyás: a gazdasági növekedés biztosan meghaladja idén az 5,5 százalékot

2021. szeptember 29. 16:32 | behir.hu

A gazdasági növekedés idén az 5,5 százalékot biztosan meghaladja, de akár a 7,5 százalékot is elérheti, így a gyermeket nevelő családok mindkét szülője az átlagjövedelem szintjéig visszakapja jövőre a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, a Kormányinfón.

A miniszter elmondta: a kormány keddi ülésén először az aktuális gazdasági helyzetet értékelte, a pénzügyminiszter adott tájékoztatást a növekedés eddigi adatairól. Ennek alapján a kormány egyértelműen meg tudja állapítani, hogy olyan forgatókönyv nem lehetséges, hogy az idei növekedés ne érje el a 5,5 százalékot - jelentette ki.

"Azt tudjuk mondani a Pénzügyminisztérium tegnapi számai alapján, hogy a növekedés az 5,5 százalékot biztosan meg fogja haladni, de akár a 7,5 százalékot is elérheti" - mondta.

Hozzátette: ebből az következik, hogy minden 18 év alatti gyermeket, illetve iskolába járó gyermeket nevelő család mindkét szülője vissza fogja kapni az átlagjövedelem szintjéig a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját. Ezt az államkincstár visszafizeti a jövő év elején.

Közölte: a visszatérítést azon gyermekeket nevelő szülők kapják meg, akik 2021 bármely napján - akár egy napig is - családi kedvezményre voltak jogosultak, akár iskoláztatási támogatásra, akár nevelési ellátásra, akár családi adókedvezményre.

A visszatérítés értékhatára a 2020. decemberi, a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott, teljes munkaidőben alkalmazásban állókra vonatkozó nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset tizenkétszerese - közölte.

A miniszter ismertette azt is: azon katások (kisadózó vállalkozások tételes adóját fizetők), akik 2021 bármely napján a szja-törvény vonatkozó szabályai szerint családi adókedvezményre lettek volna jogosultak, a megfizetett tételes adó 25 százalékát kapják majd meg visszatérítésként.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: Magyarország valamennyi dolgozó polgárának érdeme, hogy az első félév járványsújtotta időszaka ellenére idén az elmúlt 31 év legmagasabb növekedése valósulhat meg. Soha, amióta piacgazdaság van, ilyen mértékű növekedést nem tudott az ország elérni - hívta fel a figyelmet.

Csak az a kérdés, hogy mennyivel tudjuk túlszárnyalni az 5,5 százalékot - értékelt a miniszter, aki szerint sok függ attól, hogy milyenek lesznek a karácsony előtti forgalmi adatok, a vásárlási kedv. Reményét fejezte ki, hogy a járványhelyzetben sem következik be olyan változás, amely a gazdaságra negatív következményekkel járna.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy hosszú távon biztosítja a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzését az orosz Gazprommal 10 plusz 5 évre kötött gázvásárlási megállapodás.

A miniszter a hét elején aláírt szerződésről azt mondta, a magyar fogyasztók ennek a megállapodásnak köszönhetően továbbra is az egyik legalacsonyabb gázárat fogják fizetni egész Európában.

Elmondta, a most megkötött szerződés lényegesen kedvezőbb, mint az 1995-ben aláírt, most lejáró gázszerződés alapján a magyar államot terhelő fizetési kötelezettség volt.

Hozzátette: a szerződés évi 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására vonatkozik; ezt a mennyiséget két útvonalon szállítja Magyarországra a Gazprom, 3,5 köbméter gáz délről, az október 1-jétől üzembe álló szerb-magyar interkonnektoron keresztül, 1 milliárd köbméter pedig Ausztria felől érkezik.

Gulyás Gergely a megállapodás jelentőségét óriásinak nevezte. Azzal indokolt, az utóbbi hónapokban azt látták, hogy a nemzetközi piacokon korábban nem látott mértékű földgázár- és villamosenergiaár-emelkedés volt, többéves csúcsot értek el az energiaárak.

Felidézte, hogy az elmúlt évek magyar kormányzati intézkedéseinek köszönhetően 2013 óta átlagosan 25 százalékkal csökkent a földgáz, az áram és távhő ára Magyarországon, még inflációt követő emelést sem engedett a kabinet.

Ennek köszönhető, hogy ma a magyar fogyasztók Európába az egyik legalacsonyabb háztartási energiaárakat fizetik - mondta.

Kifejtette: jelenleg a magyar fogyasztók a negyven százalékát fizetik annak, mint amennyit a jelenlegi európai áramár alapján kellene fizetniük. Szerinte ezt az teszi lehetővé, hogy előnyös szerződést tudtak kötni energiabeszerzésre, döntően és legnagyobb mértékben Oroszországgal, valamint Magyarországnak jelentős mértékben sikerült gázt raktároznia.

Hozzátette: Magyarország ma az uniós tagállamok sorrendjében a hetedik a tárolt gázmennyiséget nézve, a tárolt üzemi gázmennyiség a tározók 83 százalékát kitölti.

Megjegyezte, a gáztározókat is ez a kormány vásárolta vissza.

Gulyás Gergely közölte, ha a baloldali pártok javaslatára megszűnne a rezsicsökkentés, az energiaárak befagyasztása, és a magyar háztartások a világpiaci ár alapján fizetnék az energiaköltségeket, akkor egy átlagos háztartásnak éves szinten 386 ezer forinttal kellene többet fizetnie az energiáért.

Úgy összegzett: a hosszútávú orosz gázmegállapodás nagy mértékben biztosítja Magyarország energiabiztonságát és azt a versenyképességi előnyt, hogy az ország olcsón tud gázhoz jutni a következő években is.

A koronavírus miatti járványhelyzettel kapcsolatban ismertette a napi adatokat, majd kijelentette: az egyetlen hatékony fegyver a vírus ellen az oltás. Elmondta, az oltási kapacitások korlátlanok Magyarországon, mindenkit be tudnak oltani, hatféle oltóanyag közül lehet választani.

Azt kérte, mindenki, aki még nem tette meg, oltassa be magát.

Beszámolt arról is, hogy csütörtökön a Veszprém megyei Hajmáskéren kihelyezett kormányülés lesz, ott nem csupán a haderőreformról lesz szó, a kormány egy németekkel közös hadgyakorlatot is megtekint.

 Az Európai Parlament (EP) Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) magyarországi látogatásáról szólva Gulyás Gergely azt mondta: a delegáció - egy-két tag kivételével - Magyarország gyalázása miatt érkezik, és azért, hogy segítse az ellenzéket. Számtalan megalapozatlan kritikájuk van az országgal szemben - folytatta -, de az antiszemitizmussal vagy a kommunizmussal szemben nincs, ahogy ezen erők magyarországi összefogásával kapcsolatban sem. "A bizottság azért érkezik ide, hogy a magyar Molotov-Ribbentrop-paktum jelöltjeit támogassa" - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szerinte a képviselőiknek nincs jártassága a magyar politikában, a kormány pedig nem tudja, mit vizsgál a testület, mert - mint fogalmazott - az EP jellegzetessége, hogy "lényegtelen, milyen szabályok irányadók rá".  A kormány a kötelező udvariasság szabályainak megfelelően fogadja őket, az igazságügyi és a belügyminiszter is találkozik velük - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva a miniszter azt közölte, Orbán Viktornak "fontos dolgai vannak", ezért nem fogadja a LIBE-bizottság Magyarországra látogató delegációját.

A miniszter gratulált a német választás győztesének, és reményét fejezte ki, hogy Németország Magyarország kiszámítható partnere lesz, függetlenül attól, hogy a koalícióra készülő pártok eddig milyen véleményt fogalmaztak meg. Szólt a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fontosságáról.

Megjegyezte ugyanakkor: a német politika alakítója régóta nem a politikus, hanem a sajtó, Angela Merkel kancellár viszont képes volt akár a sajtóval szemben is cselekedni. Ma azonban nem látszik, lenne-e olyan politikus, aki ezt folytatná.

Olyan koalíció várható, amelynek pártjai között kisebbek a különbségek, mint eddig bármikor, és a "Közép-Európával szembeni megértés ezen politikai erőket nem jellemezte".

Az uniós helyreállítási alapról azt mondta: a tárgyalás folyamatos. Vannak kérdések, amelyekben egyetértenek és előrejutottak, de a magyar kormány nem tud eleget tenni a gyermekvédelemmel kapcsolatos kéréseknek abban a formában, ahogy azt az Európai Bizottság kéri, és az uniós jog szerint nincs is a kérésnek alapja.

A minisztert a politika "durvulóbb" hangneméről, Gyurcsány Ferenc (DK) utcai konfliktusáról is kérdezték. Azt mondta: csak mérgezi a közéletet és kizárja az értelmes viták lehetőségét az ilyen viselkedés. Szerinte azonban az ellenzéki oldalon egy gyűlöletverseny zajlik, "ezt nevezik előválasztásnak", a kormány ugyanakkor ebben nem lesz partner - hangsúlyozta.

A miniszter szerint a Jobbik gyökereihez visszanyúló, de újszerű gyakorlat, hogy egy ellenzéki frakcióvezető testőrökkel veszi közbe magát.

Az ellenzéki előválasztás kapcsán megismételte: a "showműsor" egy koreográfia szerint zajlik, a nyertes pedig a budapesti főpolgármester lesz.

A személyes adatok védelme miatt és kegyeleti okokból is problémás lenne annak nyilvánosságra hozatala, hogy a koronavírusban elhunytak közül ki nem volt beoltva - válaszolta egy másik kérdésre. Megismételte: jelentősen kisebb az esélye a betegségre és az elhalálozásra az oltottaknak, vagyis az oltás hatékony védelmet jelent.

Az iskolai oltásokról szólva Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelezte: nemrég zajlott le a 12-19 évesek oltásának második köre, a korosztályba tartozók többsége megkapta a vakcinát, a pedagógusok átoltottsága 85 százalék körüli, így alapvetően nem kell iskolabezárásokkal számolni.

A Fudan Egyetemről szóló népszavazásról a minisztert azt nyilatkozta: a kabinet álláspontja, hogy akkor épül meg az egyetem, ha a budapestiek azt akarják. Szerinte az ellenzék a témát a kampány részének tekinti.

A Fidesz frakcióvezetője már bejelentette a képviselőcsoport támogatását ahhoz az ellenzéki kezdeményezéshez, hogy a választás napján tartható legyen népszavazás. Megjegyezte: jelenleg nem egyértelmű a szabályozás, a tilalom egyoldalú, vagyis választási időpontra nem lehet népszavazást kitűzni, de fordítva ez nincs kimondva. Hozzátette: a nemzetközi gyakorlat is lehetőséget ad erre.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdai csehországi látogatása kapcsán merült fel az a kérdés, lehetséges-e 51 százalékos magyar tulajdoni hányad szerzése egy cseh, katonai repülőgépeket gyártó cégben. A miniszter annyit felelt: "örülünk, ha fontos külföldi cégekben lehet magyar tulajdont szerezni".

Egy másik kérdésre az inflációról azt mondta: a jegybank fellép az ellen, de egyelőre az emelkedés átmenetinek tekinthető és egy éven belül lecsendesedhet, mivel az infláció mértéke a gazdasági fellendüléshez kötődik.

"Mindenki egész biztos lehet benne, hogy a norvégok fizetni fognak" - jelentette ki a miniszter egy erre vonatkozó kérdésére.

Gulyás Gergely közölte azt is: a budapesti demográfiai konferencia legfontosabb eredménye az volt, hogy megjelentette azt a nemzetközi élet legmagasabb szintjén is létező véleményt, hogy a családpolitika alternatívája a migrációnak.

A miniszter a gázszerződéssel kapcsolatos kérdésre azt felelte: a jövőben Magyarország lényegesen kevesebbet fizet majd az energiahordozóért, ám az ár üzleti titok. Hozzátette: az energiamix nem változik a jövőben sem, azon belül az orosz gáz aránya sem.

Gulyás Gergely beszámolt arról: mivel az illegális migráció jelenleg nyolcszorosa az elmúlt évekének, szükséges a határvédelem megerősítése.

Amikor a tanárok bérének emeléséről kérdezték, a Miniszterelnökséget vezető miniszter annak a véleménynek adott hangot, hogy általánosságban is rendezni kell a pedagógusok bérét, aminek érdekében már elismerten nagy lépéseket tett 2012 és 2015 között a kormány.

Jelezte: a témában döntés nem született, de kormányoldalon igény van erre, így csak a mérték a kérdés.

Az iskolai közétkeztetés kapcsán Gulyás Gergely elmondta: a kormányzatnak fontos, hogy a szülők által fizetendő díjak ne emelkedjenek az inflációnál nagyobb mértékben.

Azt a társadalmi igényeknek is megfelelő döntésnek nevezte, hogy többségében helyi alapanyagot használjanak a menzákon. Emlékeztetett arra, hogy óvodától gimnázium végéig a gyerekek többsége ingyen vagy jelentős mértékben támogatott módon jut étkezéshez.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely közölte, lezárult az Antall József Tudásközpontnál indított vizsgálat, az eredmények pedig azt mutatják, hogy a gazdálkodás "a törvényi kritériumoknak megfelelt, ugyanakkor nem indokolható kifizetéseket is tartalmazott", egyes elemek "a jó erkölccsel nehezen egyeztethetőek össze", ezért az állam a jövőben nem támogatja közpénzből az intézményt.

Amikor az őszödi beszéd következményeiről készült film bemutatója kapcsán kérdezték, a miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy liberális cenzúra érvényesül ma Magyarországon. Megemlítette, hogy az utóbbi években több olyan film is kapott támogatást, amelyek szemlélete ellentétes volt a kormányéval.

A magyar-ukrán kapcsolatokról úgy nyilatkozott a miniszter: már az orosz-magyar gázmegállapodás előtt elkezdődött a "bosszúállás" a kárpátaljai magyarok anyanyelvhasználatának durva korlátozásával, a történtek miatt blokkolja Magyarország Ukrajna NATO-társulási tárgyalásait.    Mi a párbeszéd útjára szeretnénk visszamenni - hangsúlyozta Gulyás Gergely, utalva arra, hogy a vita dacára tett Magyarország humanitárius és politikai gesztusokat a szomszédos ország felé.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott, nem látni a sürgető igényt a járványkorlátozások olyan enyhítésére, hogy újra lehessen időközi választásokat tartani, ugyanakkor jelezte, nem képzelhető el, hogy a vírushelyzet miatt elhalasztanák a jövő tavaszi országgyűlési választást.

Gulyás Gergely szerint a főváros két éve megválasztott vezetésének működése alatt egyre nagyobb a káosz, a dugó, a szemét és romlik a hajléktalanhelyzet, ami "rendkívül hátrányos a budapestiekre nézve".

Elfogadhatatlannak nevezte "a választási ígéretek direkt és nyílt megszegését", mondván, miközben a metróba is légkondicionálót ígért megválasztása előtt a jelenlegi főpolgármester, most ilyen rendszer nélküli villamosokat venne Budapest.

Hozzátette: a főváros mostani vezetésének egyetlen komoly közbeszerzése - a Lánchíd felújítása - is drágult a korábbi eljáráshoz képest, így "a korrupció elleni harc eredménye a közbeszerzéseknél többmilliárdos többletköltség a fővárosnak".

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL