Kormányinfó: Két egymást követő napon utalják majd a 13. és a 14. havi nyugdíjat

12:07 | behir.hu

A kormány álláspontja egyértelmű: nem kívánjuk finanszírozni Ukrajna háborúját - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a megtárgyalták azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Bizottság tett Ukrajna megsegítésére, és úgy döntöttek, hogy ez ügyben kikérik az emberek véleményét is, ezért nemzeti petíciót indítanak, hogy Brüsszel ne zálogosíthassa el Európa és Magyarország jövőjét Ukrajna érdekében.

Gulyás Gergely a döntést úgy indokolta, hogy nemcsak egy kilencmilliárdos hitelről van szó, további 800 milliárd dollárt követel Ukrajna, és ez nem hitel, hiszen Ursula von der Leyen  közölte, hogy csak Oroszország háborús jóvátételével kell visszafizetni. Eddig 193 milliárd dollárt adott az unió Ukrajnának, ami a háromszorosa annak, amit Magyarország 2004 óta kapott uniós forrásként.
 

„Úgy gondoljuk, a magyar emberek véleménye fontos ebben „az európai kalandban”, úgy gondoljuk, Európának a békét kel támogatni, és az, hogy nem is kéri az adott pénzek visszafizetését, a háborúban való részvételt jelenti, és azt, hogy Európa katonailag is szerepet vállalna a háborúban” – mondta Gulyás Gergely, aki szerint ezeknek a kötelezettségeknek a vállalása tönkretenné az EU-t és a tagországokat.

A választásokon eldől, hogy Brüsszel-barát vagy nemzeti kormánya marad Magyarországnak – tette hozzá mindehhez.

Az ukrán állam rezsijét nem Európának kellene állni, ráadásul ez minden magyar családnak 1,3 millió forintot jelentene – emlékeztetett a miniszter, aki leszögezte: a brüsszeli követeléseket el kell utasítani.

Gulyás Gergely azzal folytatta, hogy a bankszövetség kérésére a kormány megtárgyalta a 13. és a 14. nyugdíjak kifizetését is. A tájékoztatás szerint egy napon nem képesek teljesíteni biztonságosan az utalásokat, a kormány pedig alkalmazkodik a helyzethez, és úgy döntöttek, hogy a kifizetések két egymást követő napon lesznek. Emlékeztetett: a nyugdíjak vásárlóértéke 48 százalékkal emelkedett 2010 óta, erre készülnek a jövőben is.

Bejelentette, hogy a tegnapi kormányülésen jóváhagyták az otthoni energiatárolási programot: a napelemes támogatás lehetővé teszi, hogy tovább csökkenjenek a családok rezsikiadásai. A kormány két és fél millió forintos támogatást nyújt otthoni energiatároló vásárlására. Ez vissza nem térítendő támogatás, és mindenkit arra buzdítanak, hogy éljen ezzel a lehetőséggel – mondta a tárcavezető.

A kormány megvitatta a szlovák lépéseket a Benes-dekrétumokat illetően, és megállapította, hogy itt nem szavakra, hanem tettekre van szükség – tájékoztatott Gulyás Gergely, majd kifejtette:

„A magyar kormány mindig kiállt a kisebbségek mellett, a kollektív bűnösség elfogadhatatlan. Polgári ügyletekben még alkalmazzák a dekrétumokat, melyek érdemben lehetetlenítenek el egyeseket származás alapján, ez ugyancsak elfogadhatatlan” – jelentette ki, és kiemelte, hogy a kormány jogi segítséget nyújt minden érintettnek, az anyagi vonzatokat vállalva. Értékelésük szerint a szlovák szigorítás olyan határátlépés, amelyben nemzetközi emberi jogi fórumokra is számíthatunk. A magyar állam pedig azok mellett áll, akik jogsérelmet szenvednek el.

A rendkívüli téli hideg és hóhelyzet kapcsán a miniszter arról számolt be az operatív törzs jelentése alapján, hogy a helyzet megnyugtató, a betegellátás zavartalan, a síkosságmentesítés pedig folyamatosan zajlik, nincs olyan település, amely ne lenne elérhető.

A vasúti és buszközlekedésben előfordulnak kisebb késések, de nagyobb fennakadások nélkül lehet közlekedni. A vörös kód viszont továbbra is érvényben van, a nagy hideg kockázatot jelent, a szociális ellátó intézményeknek mindenkit be kell fogadniuk.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Friss hírek

Kormányinfó: Két egymást követő napon utalják majd a 13. és a 14. havi nyugdíjat

A kormány álláspontja egyértelmű: nem kívánjuk finanszírozni Ukrajna háborúját - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a megtárgyalták azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Bizottság tett Ukrajna megsegítésére, és úgy döntöttek, hogy ez ügyben kikérik az emberek véleményét is, ezért nemzeti petíciót indítanak, hogy Brüsszel ne zálogosíthassa el Európa és Magyarország jövőjét Ukrajna érdekében.
12:07
FEL