Görgényi Ernő: Eredményes a gyulai járdaépítési program

2019. szeptember 10. 10:09 | Papp Ádám Sándor

Folyamatosan fejlődik Gyulán a város járdahálózata, amelynek célja a mindennapok során gyalog közlekedő emberek komfortérzetének növelése - fogalmazott dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere.

A Csókos út - Régitemető utca kereszteződésénél befejeződött a járdafelújítás Gyulán. A korábbi 40x40-es, megsüllyedt járdalapokat már benőtte a növényzet, és teljesen széttöredezett már – indokolta a felújítást Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő. Hozzátette: nagy gyalogosforgalom tapasztalható a szakaszon, főként a reggeli órákban.

– Az általam képviselt terület a Kerecsényi utcától a Sarkadi útig tart, ahol mintegy 401 méter hosszan újulhatott meg betonjárdával, 1,2 méter szélességben a szakasz. Nem csupán a lakosság szempontjából fontos fejlesztés ez Gyula város életében. Más településekről is érkeznek hozzánk munkavállalók, akiknek a hajnali járatokról leszállva, ezeken a rossz szakaszokon kellett végigsétálniuk korábban. A fejlesztéssel biztonságosabbá válik az ő közlekedésük is – tette hozzá Kiss Szabolcs. 

1700 méteren épített új betonjárdát több városrészben a gyulai önkormányzat a Belügyminisztériumtól elnyert 30 millió forintos támogatás révén, valamint a 6,5 millió forintos önerőből – fogalmazott a város polgármestere. Görgényi Ernő elmondta: a leghosszabb közülük a Wesselényi, Tavata és Sarkadi utat összekötő, egybefüggő 1150 méteres szakasz. Továbbá a Belügyminisztérium pályázatában újult meg 550 méteren a Mátyás király utcában az elöregedett, megsüllyedt aszfaltburkolat, ami helyett 1,2 méter széles betonburkolatos járdát építettek.

– Nagyon fontos volt, hogy a rossz minőségű járdalapos járdát kiváltsuk egy jó, szép felületű betonjárdával. Ezzel segítjük a mozgáskorlátozottakat, a babakocsit toló párokat, ezzel segítünk mindenkit, aki ebben az irányban halad a városrészek között, illetve a vasútállomásra – fogalmazott a polgármester.

Görgényi Ernő hozzátette: tovább folytatják járdafelújítási programjukat, főként a nagyobb forgalmú főutakra, gyűjtőutakra koncetrálnak majd, a balesetek elkerülése végett.

 

Galéria

 

További programok »

FEL