Gondolatébresztő természetfilmet vetítettek a Lencsési Közösségi Házban

2024. november 17. 13:20 | Fajó Attila

Filmvetítést rendeztek a Lencsési Közösségi Házban, az intézmény szervezte Kreatív hetek elnevezésű programsorozatban, szombat délután.

A közösségi házban rendezett eseménysorozat következő állomásán filmvetítést tartottak, ahol a „Hegyizene” című filmet tekinthették meg az egybegyűltek. 

Szendőfi Balázs természetfilmje az Erdélyi-szigethegységet mutatja be, amelynek számos területe „fehér folt” még mind tudományos tekintetben, mind a köztudatban. A középhegység néven is ismert terület Románia nyugati határához, így Magyarországhoz is közel helyezkedik el, Partium és Erdély határán. Sok folyó, köztük a Berettyó, a Körösök, a Meleg-Szamos és az Aranyos forrásvidéke található az itt tömörülő, 145 millió éves hegységtömbben. Emellett Európa legváltozatosabb karsztvidékét rejti, amit teljes egészében a víz formál a mai napig.

– A Kreatív hetek harminc részes progamsorozatának huszonhetedik elemeként szerepel a mostani filvetítés. Köszönet illeti a Márvány Fotóműhelyet a szervezésért. Békéscsabán itt nálunk a negyedik vetítése zajlik le a filmnek, mely igen tanúságos, néhol kiábrándítóan fájdalmas hangon meséli el az ember és a természet harmonikus együttélésének hiányát– mondta el Takács Péter, a közösségi ház vezetője.

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL