Az élet körforgása a születéssel kezdődik, a növekedés időszakain át egészen a halálig, majd a bomlásig tart. Ez a természetes ciklus zajlik a növényekben, az emberekben és az állatokban egyaránt. A mikrobák a szerves anyagokat az élet építőköveire bontják le, így azok rendelkezésre állnak az újjászületéshez. Emberként küzdünk azért, hogy az élet körforgása kiteljesedjen.
A globális gondolkodás rendszerszemléletet feltételez. Ez különösen igaz manapság, mert minden politikai, gazdasági, társadalmi tudás kontextusa globálissá vált. „Az egész több, mint a részek összessége”, ami azt jelenti, hogy a tulajdonságok az egész szerveződéséből erednek, és visszahatnak a részekre. Például a víz a hidrogén és az oxigén tulajdonságainak az eredője, ugyanakkor az egész is kevesebb, mint részeinek összege, mivel a részeknek lehetnek olyan tulajdonságaik, amelyeket épp az egész szerveződése gátol. Mindannyian látunk már suhanó madárrajt, dolgos hangyabolyt vagy forgószelet. Ezek mind csodálatos rendszerek, amelyeket a részek összessége éltet.
Az erdő például tökéletes rendszerként működik. Semmi sem vész kárba, és minden újrahasznosul: a levegő, a föld, a víz. A fotoszintézis a növényi élet alapja, amelyből az állati élet táplálkozik, amely, amikor elpusztul, táplálja a növényi életet.
Valahogy belénk ívódott, hogy az ősz az elmúlás, a tél a halál. De ez nem igaz. A természetes rendszerek zártak és minden ciklikus, nincs "hulladék" és mindennek célja van. Az évszakok változnak. Ősszel és télen az élővilág kicsit lelassul, raktároz, hogy aztán tavasszal új erőre kapva ismét teljes vitalitással, megújulva tovább éljen. Ismétlődés helyett, megújulás. Mindig valami új fejlődik ki: új ágak, levelek és virágok, hernyóból pillangók.
Mi is így működünk. Társas lényként, különböző minőségű és mennyiségű kapcsolatokon keresztül hol erősítjük, hol gyengítjük magunkat és egymást. Együttműködünk. A kooperáció lehet erősebb, gyengébb, hosszabb vagy rövidebb is. El is múlhat. Kellett, működött, de már nincs szükség rá. Át is alakulhat. Ahogy a természetben, úgy a társadalmi rendszerekben sincs végső elmúlás, csak megújulás. Az erdőt alkotó fákat éltető talajorganizmusok, ha egy fa az enyészeté lesz, segítenek a szerves anyagot lebontani, mígnem egy új csíra táplálékává nem válnak. Az evolúció során lassú, és sok egymást követő generáció finomodik, alkalmazkodik és fejlődik valami nagyobbá. A természet tanulságokkal szolgál. Mai projektszemléletű világunkban hívhatjuk akár jó gyakorlatoknak is. Vegyük át ezeket a leckéket, alkalmazzuk a társas kapcsolatainkra, az együttműködéseink során is. Ha nem működik már, engedjük el és a tapasztalatokkal és tudással felvértezve újuljunk meg, menjünk tovább a nagy cél érdekében.
Mi így gondolkozunk globálisan és működünk együtt lokálisan.
Dr. Duray Balázs
-400x225.png)
