1935-ben, az akkor már négy éve dúló szárazság és porvihar miatt, amerikai családok százai voltak kénytelenek elhagyni gazdaságukat és más területekre utazni új munka reményében. A 20. század második felében a vegyipar által előállított, az endokrinrendszert károsító anyagoktól és különféle vegyszerektől, a hidegháború idején az atomtól és a nukleáris fenyegetéstől rettegett a fél világ. Később neve is lett e félelemnek, amit 2007-ben írt le először a média: öko-szorongás. A fiatal zöld aktivisták által bevezetett fogalom mára klímaszorongás néven bekerült a mainstream szókincsbe.
Az éghajlatváltozás nem csak a környezetre, de a társadalomra és az egyénre is hatással van. Tíz ország, tízezer 16 és 25 éves kor közötti ifjúságának négyötöde szerint az emberek nem gondoskodtak a bolygóról, háromnegyedük ijesztőnek tartja a jövőt, és több mint fele gondolja úgy, hogy az emberiség el van ítélve. Tízből négyen tétováznak, amikor gyermekvállalásról van szó.
Be kell lássuk, hogy az emberi lét alapja a természeti környezet. Rachel Carson Néma tavasz című művében mutat rá erre a viszonyra: „Minél tisztábban tudjuk figyelmünket a világegyetem körülöttünk lévő csodáira és valóságaira összpontosítani, annál kevésbé lesz kedvünk azok pusztításhoz. A természetben semmi sem létezik csak úgy, önmagában”.
Az éghajlatváltozás erőteljes pszichológiai hatással van nem csak azokra, akikre közvetlenül hat, hanem a híreket és információkat követőkre is. Az embereket akkor is megérinti a környezet pusztulása, ha fizikailag nem is éri őket katasztrófa. Minél többször tapasztaljuk, annál jobban megértjük, és annál sebezhetőbbek vagyunk.
Jogászok egy csoportja szerint az öko-szorongás nem más, mint az „önkormányzási” jog egy formája, egyfajta önvédelmi mechanizmus az állam megfelelő gondoskodásának hiányában. Ha az éghajlati vészhelyzet kezeléséhez szükséges intézkedések elmaradnak, nekünk kell cselekednünk. Az öko-szorongás bénító érzése gyakran elfedi a reményt. Emlékezzünk a jó dolgokra és legyünk érte hálásak. Akkor jobban megbirkózunk a környezeti problémákkal is.
Kövessük a neves finn pszichológus, Panu Pihkala tanácsait: ne érezd magad gyengének vagy sikertelennek! Becsüld és tiszteld a szorongást! Nem vagy egyedül, ne maradj egyedül és fogadd el az „elme évszakait”, azaz néha csak el kell fogadni és át kell élni a sötét, melankolikus téli időszakot a tavaszra várva. Most tavasz van. Szorongás helyett inkább aggódjunk, mert az aggodalom életigenlő magatartás.
Mi így gondolkodunk globálisan és aggódunk lokálisan.
Dr. Duray Balázs
