Gazda és pálinka a konyhában: látványfőzés és kóstolás a Pálinkafesztiválon

2022. szeptember 16. 14:32 | Szabó Judit

A Gyulai Pálinkafesztiválra kilátogatók már megszokhatták, hogy minden évben valamelyik gyümölcsünk párlatát vegyítik a gasztronómiával. Idén az almára esett a választás. A pénteki napon egy látványfőzéssel egybekötött kóstolást rendeztek a fesztivál területén.

A látványfőtés és kóstolás hagyományos kísérőrendevénye már a Gyulai Pálinkafesztiválnak, melynek házigazdája Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács. A program során a mesterszakács vezetésével a pálinka világában ismert és elismert szakemberek, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vendégei készítenek közösen almapálinkával megbolondított ételeket.

Fotó: behir.hu

– Nem csak magába az éltelbe illik jól a pálinka, de előtte, közben vagy akár utána is jó fogyasztani. Az ételben azért jó a párlat, mert sokkal intenzívebb aromája és illatanyaga van, mint például a bornak. Viszont fontos a sorrend is, hogy mikor tesszük bele a párlatot – fogalmazott Prohászka Béla

A déli menüben az almapálinkában érlelt sertésszűzérmék sült almával szerepelt a terítéken gyulai finomságokkal spékelve. Az ételt Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke, Birkás István (Birkás Pálinka) valamint Prohászka Béla készítették el különféleképpen, de ugyanazon alapanyagok felhasználásával. 

A program célja, hogy a minőségi, magyar alapanyagok felhasználásával és bemutatásával a látogatók megismerjék a beszállítókat, ezáltal segítve a helyi termelőket.

A látványfőzés és kóstolás egészen négy óráig várja az érdeklődőket, a tó és a vár közötti területen, a Közfoglalkoztatási Kiállítás rendezvénysátránál. Minden órában más étellel készülnek a kilátogatóknak, melyet az alábbi linken tekinthetnek meg

Galéria

További programok »

FEL