Garay Éva: Nagyon készülünk már a május 20-ai Csabai Könyvbörzére

2023. április 22. 11:11 | Mikóczy Erika

Egy hónap múlva, május 20-án ismét Könyvbörze lesz Békéscsabán. A részletekről az ötletgazdával, Garay Évával beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában Vári Bianka műsorvezető.

 

– Egy évvel ezelőtt, tavaly tavasszal indult el a Csabai Könyvbörze, majd októberben jött a második, most pedig harmadik könyvbörzére készültök. Milyenek voltak az eddigi tapasztalatok?

Azt szokták mondani, hogy ha az ember valamit harmadjára megszervez, akkor már hagyományt teremt – mi hagyományteremtési szándékkal szervezzük meg a III. Csabai Könyvbörzét. Az első két alkalommal sok tapasztalatot szereztünk és általában jókat. Mindig érdekes és mindig szívemhez közeli, hogy nagyon sokan érdeklődnek a könyvbörze iránt, rengeteg árusító és rengeteg érdeklődő jelez felénk. Folyamatosan kérdezték az elmúlt időszakban is, hogy mikor lesz megint. Volt változás, a Békés Megyei Könyvtárban igazgatóváltás történt, nemrégiben nyugdíjba vonult Rakonczás Szilvia, akivel nagyon jól tudtunk együttműködni. Hál’ Istennek, Juhász Zoltán, az új igazgató is a kezdeményezés mellé állt, míg Rakonczás Szilvia a szervezői csapatot erősíti, így gördülékenyen halad a III. Csabai Könyvbörze előkészítése.

 

– Úgy félévente vannak a könyvbörzék, tudatos ez az időzítés, vagy az igények alapján alakult így?

Az igények alapján alakult így, úgy láttuk, ha félévenként megszervezzük, akkor teljes gőzzel tudjuk ezt a programot végrehajtani. Próbálunk a mai, nagyon sokszínű és a nagyon kaotikus időjáráshoz is valamilyen szinten igazodni. Májusban talán még nincs annyira meleg, és már hideg sincs és októberben is hasonló a helyzet. Fontos szempont továbbá, hogy a könyvtár sokszínű, szerteágazó programja mellett kap helyet könyvbörze, ez is egyeztetést igényel.  Nem utolsó sorban attól is függ, hogy a szervezői csapat mikor tud úgy istenigazából erre időt áldozni.

 

– Ez is szabadtéri program, van-e rossz idő esetére B-terv?

Igen, egyeztettünk arról, hogy rossz idő esetén sem marad el a Csabai Könyvbörze. Ha esik, akkor a könyvtárnak a belső tereit használhatjuk arra, hogy jöjjenek a vásárosok, a vásárlók és az érdeklődők.

 

– Elég nagy területen zajlik az esemény. A könyvtár közvetlen környezetében rengeteg árus volt a legutóbbi alkalommal is, de vannak fizikai korlátok. Idén hány árusra lehet számítani?

Megmaradtunk ugyanúgy a 40 főnél, mint korábban. Bár már lezártuk a jelentkezést, változatlanul jönnek érdeklődők, őket várólistára tettük, ha valaki visszalép, vagy például lebetegszik, akkor be tudnak ugrani a helyére.  Az az igazság, hogy még ennél többet is elbírna a könyvbörze, szerintem 50-60 asztallal is ki tudnák települni. És lehet, hogy egyszer meg fog valósulni az az álmunk, amit a Lipták Linda szervezőtársammal közösen álmodtunk, hogy körülölelje a rengeteg asztal a könyvtárat.

 

 

– Már saját logója is lesz az eseménynek. Ez hogyan alakult?

Ebben az évben megcsapott minket annak a szele, hogy a Csabai Könyvbörzét közösségi alapokra szeretnénk helyezni. Azt gondoljuk, hogy egy programnak a hosszú távú fennmaradását mindenképpen a helyi közösség, a közösségi aktivitás tudja biztosítani. Minden programnak van logója, így hirdettünk egy logópályázatot. Bárki adhatott be pályázatot bárhonnan. Végül Halász-Kovács Nóra készítette a nyertes logót, ami az 5 fős szervező csapat kedvence is lett. 15 pályázat érkezett egyébként, ebből 13 lett értékelhető, 2 nem felelt meg a kiírásnak. Mivel volt, hogy egy-egy pályázó 4-5 logóval is pályázott, összesen 35 logóból kellett kiválasztani azt az egyet, amely a békéscsabai könyvbörze szimbóluma lesz mostantól. Én nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz dönteni, több napon keresztül, és több körös választásban dolgoztuk, hogy megtaláljuk azt az egyet.  

 

– A könyveken kívül még mivel találkozhatnak majd a látogatók a könyvbörzén?

Tavaly októberben már hoztak társasjátékokat, kirakókat, magnó-kazettákat, lemezeket, illetve képregényeket is. Ebben az évben – Kertész Zoltán könyvtáros kolléga segítségével – még bővebb lesz a képregények területe. Szegedről jön majd egy úriember is, aki a képregények készítéséről tart előadást, illetve beszélgető köröket. Reménykedünk benne, hogy a könyveken túl találkozások születhetnek, és egy olyan szép közösségi együttlét tud kialakulni, ami több, mint egy könyvbörze. A könyvek értékén, hangulatán, tartalmán túl az emberi kapcsolatok, illetve az emberi találkozások is tudnak ezáltal szaporodni, gyarapodni. Egy különleges jótékonysági akciónak is teret adunk. Békéscsabán a közeljövőben létrejön egy úgynevezett közösségi alapítvány, ami egy nagyon fontos része tud lenni Békéscsaba életének. Egy 7 fős kis csapattal közel egy éve dolgozunk azon, hogy ez az alapítvány létrejöjjön. Országosan és nemzetközi szinten számtalan közösségi alapítvány van és működik jól. Sok olyan egyesület, alapítvány, kisközösség van, amely egy ügy mentén gyűjt adományokat, vagy éppen próbál segíteni. Maga a közösségi alapítvány az tulajdonképpen helyi ügyeket, közösségeket támogat helyi erőforrásokból. Ami nagyon fontos bennük, az a közösség, illetve az, hogy minél többen érezzék: Békéscsabán jó élni. Az alapítvány azon dolgozik, hogy Békéscsabának az életét és a közösségeit még hatékonyabbá, még láthatóbbá tegye. Most a közösségi alapítvány alapító tőkéjére történik majd egy gyűjtés. Szívesen látunk bárkit, akit érdekel a könyveken túl az alapítvány is. Továbbá nagyon sokféle dologgal készül az alapítvány, például sütivásárral, egyedi könyvjelzőkkel. Fontos az alapítványunknak a működésében, hogy ha kapunk, akkor adjunk is.

 

– Május 20-án lesz a Csabai Könyvbörze, addig még van egy kevés idő. Milyen teendők vannak hátra?

Lezárultak a jelentkezések, megvan a 40 asztal, megvan a logónk, most a különféle kísérőprogramok szervezése zajlik. Kokavecz Ági önkéntesünk már harmadik alkalommal jön és segít bennünket, ő kézműveskedésre várja az érdeklődőket. Rus Barbara, a Bábgyalogló Művészfalu kitalálója és megalkotója különféle gyermekprogramokkal készül, az önkéntes közösségi szolgálatosaink pedig büfét fognak működtetni, illetve – ahogy említettem – jelen lesznek a közösségi alapítvány kuratóriumi tagjai is. Van még mit szervezni, van még mit előkészíteni, de ez a szépség benne.

 

– Mit lehet tudni a szervezőcsapatról?

Lipták Linda a szervezőtársam, akivel kitaláltuk ezt az egész programot. Rakonczás Szilvia a könyvtár előző és Juhász Zoltán az intézmény jelenlegi igazgatója segíti és támogatja a munkánkat. Idén csatlakozott hozzánk Molnár-Rúzsa Krisztina, aki önkéntesként lett a szervezőcsapatunk része. Továbbá Szikora Dorina az online megjelenésünket, illetve a marketingtevékenységünket segíti. És nyilván kiegészülünk sok-sok önkéntessel, a könyvtáros kollegákkal, akik ugyanúgy a háttérben segítik a munkát, és vannak önkéntes ifjúsági segítőink is.

További programok »

FEL