Főúri utazás az irodalom és a kulináris élvezetek világába

2025. augusztus 10. 07:24 | Fajó Attila

Szombat este ismét időutazásra invitálta az érdeklődőket a Szabadkígyósi Wenckheim-kastély egy 19. századot idéző főúri vacsora erejéig. Az utazást Bauer Barbara író és Fodor Mihály séf vezette.

A rendezvény kialakításában irányadó Bauer Barbara Egy estély a kastélyban című könyvének második fejezete volt. Ebben a részben recepteket is olvashatunk, amelyek a mai napig elkészíthetőek.

– Sokat gondolkodtunk azon, hogy a gasztronómiát, az irodalmat és a kultúrát hogyan lehetne úgy összekombinálni, hogy egy egész estén át kellemes kikapcsolódást nyújtson a résztvevők számára. Ez már a második ilyen programunk, az előző – tavaly ősszel – nagy népszerűségnek örvendett, túljelentkezés is volt az estre. Ahogy legutóbb, most is Wenckheim Krisztina grófnő korának étkezési szokásai kerülnek a középpontba – mondta el az eseményről Fodor Mihály mesterszakács, aki az est során az ételek elkészítéséért volt a felelős.

A programon ismét vad alapanyagokból dolgoztak a szakácsok, de ez alkalommal apró falatokat, úgynevezett finger foodot készítettek a vendégek számára. A szervezők fontosnak tartották, hogy az ételeket a kornak megfelelően és a korszakot tükröző ízvilágban készítsék el.

– A leggazdagabb árva és ez Egy estély a kastélyban című írásom is visszarepíti az embereket ebbe a korba, mindkettő könyvből felolvasok egy-egy részletet. Ezidő alatt Fodor Mihály a séftársaival készíti majd az ételeket. Ahogy mondani szoktuk, a programon ,,tálcán kínálom az irodalmat”. Az egész este egy időutazás, korhű megjelenítése a műben leírt világnak gasztronómiában és hangulatban egyaránt. A legtöbb érzékszervet bevonva jelenítjük meg a 19. századot, amelyet történetekkel szeretnék megspékelni – fogalmazott konyhanyelven Bauer Barbara.

Igazi különlegességként Wenckheim Krisztina és Frigyes legidősebb gyermeke, József gróf egyenesági leszármazottja, unokája is jelen lesz az eseményen, aki egy pohárköszöntővel indította az estét. Galambos Hajnalka énekművész és Gál Csaba zongoraművész pedig szalonzenével tette emlékezetessé, és a korabeli estélyek hangulatához méltóvá, az Egy estély a kastélyban elnevezésű gasztrokulturális rendezvényt.

Galéria

 

További programok »

Kultúra

FEL