Fotós-sokk a csabai meccseken – jegyzet

2021. április 7. 17:10 | Such Tamás

„Annyian vagytok, mint az oroszok!” – mondta szombat délután a sportcsarnok bejáratánál a Csaba-Fradi női kézimeccs előtt a biztonsági őr, amikor átvettem a megkülönböztető mellényt. Először nem is értettem.

Útban a küzdőtér felé, a folyosón egy ismeretlen srác jött velem szemben. Bólintottam, mint a Star Warsban a fejvadászok egymásnak, ő szimplán elment mellettem. Majd miután beléptem a csarnokba, valóban nagyon sok bilikék mellényes fotóst láttam. Kereken nyolcan voltunk – kétszer annyian, mint a biztonságiak; és nyolcszor többen, mint a szurkolók. (Pardon, 8 x 0 = 0.)

Bánatomban odamentem Imre (György) kollégához, értetlenségemről tettem tanúbizonyságot – mármint a képalkotói plafonlétszámról. Elmondta, neki sem köszöntek az arcok. (Mert amúgy alap, hogy egy rendezvényen az ismeretlen ismerősök mindig fogadják a másik üdvözletét. Pláne, ha egy gép lóg a nyakukban.)

Csak félő, nehogy ebből előbb-utóbb bohózat legyen, hiszen ennyi embert már nehéz irányítani.

Miért is mondom ezt?

A minap egy csabai futballmérkőzés előtt, az egyik fiatal táltos besétált a pályára. Holott az, aki regisztráltatja magát, az minden egyes alkalommal megkapja a „házirendet”. Történetesen tilos a pályára lépni. (Pláne pandémia alatt nem lehet csak úgy össze-vissza bóklászni.)

Tehát a fiatalember rálépett a fűre, majd a biztonságiak vezetője izomból rászólt a lelátóról, hogy ott bizony neki semmi keresni valója. A másik azonban nem így gondolta; mi több, a kézfejével egy kacsát imitálva, még vissza is mutogatott a rendfenntartó erőnek, hogy „bla-bla-bla”.

Hálából, a következő derbin mindannyian száműzve lettünk a pálya széléről. Illetve csak a találkozó előtti nap tisztázhattuk, hogy egy lelkes amatőr miatt azért ne bűnhődjön már mindenki.

(Egyébként épp Imre Gyuri mondta, hogy beléptetést fotós végzettséghez kellene kötni.)

Ha úgy vesszük, mi sem állunk be csak úgy katonának, mert otthon van a gyereknek dugóspuskája. Méghogy halott szakma a fotográfia.

Mindezzel kapcsolatban egy korábbi mesterem azt mondja:

„Régen, a filmes időszakban a profi fotóst az különbeztette meg a műkedvelőtől, hogyha kiment egy tekercs filmmel a pályára, biztos, hogy hozott egy olyan kópiát, amely jó volt a lapba. Míg az amatőrnek ez nem biztos, hogy sikerült.”

Hozzáteszi, ma, a digitális korszakban, ha egy amatőr egy focimeccsen lő mondjuk 1000-1200 képet, a nagy számok törvénye alapján akár ő is hozhat egyet.

„Az a baj a műkedvelőkkel – folytatja –, hogy sem a sajtójogot, sem a személyiségi jogokat, de még az etikát sem ismerik.”

Elmeséli, évekkel ezelőtt, egy győztes Fradi meccs után az egyik kollégájával a kapuba állították a zöld-fehéreket, ugyanis poszterre készült a felvétel. Miután nagy műgonddal beigazították őket, hátrasétáltak a 16-oshoz. Egyszer csak három fotósmellényű pocketgépes ember bement eléjük… A hivatásosok hiába üvöltöttek, mint a sakál, azok nem tágítottak, és csak lőttek, lőttek, lőttek. Addig-addig tartott a cirkusz, míg a sportolók megunták az egészet és hazamentek.

Ezek is érdekelhetik

FEL