Fontos meccset játszik az NB II osztályozós helyén álló Előrére

2023. március 12. 13:05 | Hidvégi Dávid

Újabb fontos mérkőzés következik a Békéscsaba 1912 Előre számára a labdarúgó NB II-ben. A 18. helyen álló együttes ellenfele a 10. Budafok lesz a bajnokság 27. fordulójában.

Pénteken a hétvégi mérkőzés helyszínén, a Kórház utcai stadion centerpályáján tréningeztek az Előre játékosai. A csabaiak télen szerződtetett kapusa, Póser Dániel jól ismeri a vasárnapi ellenfelet, hiszen három szezont töltött a fővárosiaknál, ráadásul a Budafok színeiben mutatkozhatott be az élvonalban.

Eléggé kicserélődött a keret mióta eljöttem, de ismerjük őket, tudjuk, hogy ki mit tud, kinek mi a hiányossága, azonban nem ezt kell nézni. A saját utunkat kell követni, a mi játékunkra kell összpontosítani, azzal kell törődni és meg kell nyerni a mérkőzést  emelte ki a kapus.

A Békéscsaba továbbra is a bajnokság 18., szezon végén osztályozót érő helyén áll 26 ponttal. Ezzel szemben a Budafok a tabella 10. helyét foglalja el, 34 egységgel. A fővárosiak egyedüli NB II-es együttesként bejutottak a Magyar Kupa legjobb 4 csapata közé. A BMTE ellenfele a Vasas lesz az elődöntőben.

– Jó képességű csapat, remek formában vannak most. Tavasszal is sok mérkőzésüket megnyerték, mert viszonylag kevés gólt kapnak, stabil, magas védekezésből nagyon jól kontrázó csapat. Nem véletlen kerültek be a Magyar Kupa elődöntőjébe, az NB I-es Kisvárdát búcsúztatták. Egy nagyon fegyelmezett játékra és egy kevés helyzetes találkozóra számítunk – fogalmazott Brlázs Gábor vezetőedző.

A Békéscsaba-Budafok mérkőzés vasárnap 14 órakor kezdődik a Kórház utcai stadionban.

További programok »

FEL