A pénteki sajtótájékoztatón a forgalmirend-változások témája és a helyi UFC és az Előre fejlesztési tervei is kiemelt témák voltak.
Szarvas Péter polgármester kiemelte, hogy a nyomdaipar a város gazdaságának egyik húzóágazata. Mint mondta: ahhoz, hogy az utánpótlás meglegyen, komoly szakképzés zajlik békéscsabai szakképző intézményekben.
– Jellemzően Békéscsabán kívülről érkeznek komoly szaktekintélyek, az ismeretek elsajátítása érdekében. Ennek többletköltsége van, ezt évek óta közösen, a nyomdaiparban dolgozó cégekkel az önkormányzat biztosítja. Most is arról döntöttünk, hogy jövő tanév végéig havi 175 ezer forinttal 6 hónapon át segítjük azt, hogy a szakoktatók tudjanak Békéscsabán dolgozni. Ezzel erősítve a remek nyomdaipari szakmai utánpótlást – mondta a városvezető.
Csütörtökön a grémium elé került a 2025-ös költségvetési rendelet, a képviselők ezúttal azt tekintették át, hogyan alakultak a számok az év első 9 hónapjában. A polgármester kiemelte, hogy a helyi adóbevételek a tervek szerint alakultak, sőt az összes bevétel 4%-al meghaladja a tervezettet.

Új bölcsőde épül Jaminában, a városvezető elmondta, hogy ez Békéscsabának egy nagyon komoly családbarát beruházása, hiszen korszerű, hat csoportszobás 1000m2-es bölcsőde épül az Erzsébet lakóparkban. A feladat nemcsak a beruházás végigkísérése, henem a szakavatott személyzet biztosítása is. Az önkormányzat már tárgyal a MIVA bölcsődével arról, hogy tisztelettel várják a dolgozókat az új intézménybe. Az új bölcsőde várhatóan jövő év késő tavaszán, kora nyarán nyithatja meg kapuit.
Megkeresés érkezett az önkormányzathoz a Tour de Hongrie - Magyar Kerékpáros Körverseny rendezése kapcsán. Többszöri egyeztetést követően arra jutottak, hogy Békéscsaba a 2026 májusában rendezendő verseny egyik szakaszának célállomása lenne úgy, hogy a mezőny előtte két alkalommal is áthaladna a városon.
– Ötmillió forint támogatást biztosítunk erre a rendezvényre és nagyon örülünk, hogy a rendkívüli médiafigyelemmel járó eseményen befutó helyszín tudunk lenni, erről döntött a közgyűlés – mondta Szarvas Péter.
A polgármester arra is kitért, hogy a CsabaPark Kft. ügyvezetése Aleksza Mihályhoz kerül, a cég pedig mostantól közvetlenül a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. leányvállalata lesz.
Szarvas Péter kiemelte, hogy az Élővíz-csatorna állapota kapcsán személyesen, illettve Békés és Gyula polgármestereivel közösen is felkeresték a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságot és intézkedést kértek. A városvezető elmondta, hogy azóta szemmel láthatóan nőtt a vízszint és a vízhozam a csatornában.
Kitért arra is, hogy az Alföldvíz Zrt. a Szabadság téren munkálkodik, ez pedig forgalomkorlátozással jár. Mint mondta: fontos vízhálózati rekonstrukción dolgozik a cég, amely Sikonyban is dolgozik, ahol fejlesztik, bővítik is a hálózatot.
Szarvas Péter a zárt ülésen megszavazott elismerésekről is beszámolt. Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést kap Kovács Edit a Békéscsabai Jókai Színház színművésze, a színészi teljesítményével fontos része a helyi kulturális életnek. Ezen kitüntetésben részesül Kádár Manni és Kádár Ferkó, akik a hagyományőrzés területén végeznek alázatos munkát.
A Békéscsaba Sportjáért kitüntetést Molcsányi Ritának szavazta meg a közgyűlés. Rita a röplabda egyesület liberójaként bizonyította kiválóságát és most is az egyesület kötelékében dolgozik. Ezt a kitüntetést kapja Mihályi István, a Vandháti SE elnöke is.