Fontos a fenntarthatóság – korszerűsítették a gyulai könyvtárat

2019. március 7. 18:48 | Szabó Rita

Befejeződött a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár energetikai korszerűsítése. A beruházás a Terület és Településfejlesztési Operatív Programból, valamint kormányzati forrásból valósult meg, melynek összértéke 28 millió forint volt.

 

 

Hivatalosan is elkezdte működését az új és korszerű energetikai rendszer a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A beruházás részeként modernizálták a régi világítótesteket, amelyeket új ledes fényforrásokra cseréltek.

A könyvtár igazgatója elmondta, hogy az új lámpák nemcsak költséghatékonyak, de a fényerejük is magasabb, így sokkal jobb lesz az olvasási élmény.

– A legmeglepőbb számunkra az volt –és bízom benne, hogy a vendégeink és olvasóink is így látják –, hogy a korszerűsítést követően olyan, mintha mindig is így működött volna a világítás. Fényerőben sokkal nagyobb hatásfokúak a lámpák, azonban a ledes panelek teljesítménye mégis kevesebb. A mérések szerint 28kw-ről 4kw-ra csökkent a fogyasztás – árulta el Dézsi János a könyvtár igazgatója.

 

Fotó: Kovács Dénes

 

Gyula polgármestere a projektzárón úgy fogalmazott, hogy a város egyik ékköve a könyvtár műemléképülete. Görgényi Ernő szerint az épített örökség, amely Gyula történelmi hangulatát, polgári szellemiségét biztosítja nem csak öröm számukra, de kötelezettségekkel is jár.

– Az épített örökség megóvása és éltetése fontos feladatunk. Ezt akkor tudjuk teljesíteni, hogyha ezekben az épületekben élet van, és olyan funkciót látnak el, amelyek pezsgéssel töltik meg. Ahhoz viszont fenntarthatónak kell lennie az épületnek, ehhez szükséges, hogy lejjebb szorítsuk a  költségeket, lejjebb vigyük a villanyszámlákat, lejjebb vigyük a fűtési számlákat, mert akkor több jut ennél sokkal fontosabb dolgokra, jelen esetben könyvekre - fogalmaztatott dr. Görgényi Ernő.

A könyvtár épületének tetőszerkezetére 20 kW teljesítményű napelemeket telepítettek. A városvezetés ennek reményében 80%-os villanyszámla csökkenést vár.

– A napelemeket a déli oldalon helyezték el, tehát látkép szempontjából nem jelentenek problémát. Ezen kívül biztosították a kivitelezők az egész épület a biztonságos üzemeltetését, továbbá az energetikai költségek is nagy mértékben csökkentek – mondta el dr. Kovács József.

A térség országgyűlési képviselője hozzátette: Gyula a megye szellemi központja így fontos a közösségi terek fejlesztése a városban.

 

További programok »

FEL