Folytatódik az Erasmus+ program a Közgében

2019. október 10. 15:29 | Hidvégi Dávid

Az Erasmus+ program részeként a békéscsabai diákok külföldön vehetnek részt szakmai gyakorlaton.

A Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium igazgatója csütörtökön elmondta: a pályázat részeként tanulók és pedagógusok látogathatnak el más európai uniós tagállamokba, ahol szakmai projektekben vehetnek részt. Paláncz György hozzátette: céljuk, hogy bővítsék a nemzetközi kapcsolataikat, hiszen így a diákoknak lehetőségük nyílik nyelveket tanulni.

– Ez a program nagyon jó lehetőséget kínál arra, hogy a nyelvi kompetenciák fejlődjenek, hiszen a diákok anyanyelvi környezetben végeznek szakmai gyakorlatot. A turisztika szakos hallgatók olyan helyekre jutnak el, ahol a szakmai alapismereteiket jelentősen bővíthetik és megismerkednek más országok olyan szakmai vívmányaival, amely esetleg Magyarországon nem bevett szokás, nem hagyományos – fogalmazott az igazgató.

Paláncz György kiemelte, hogy három országba terveztek utakat. A hallgatók idén nyáron Angliában voltak, jövőre Máltán és Olaszországban is lehetőség lesz szakmai gyakorlatot végezni. Az igazgató azt is elmondta, hogy a következő alkalommal szeretnének olyan projektre pályázni, amelyen közösen dolgozhatnak együtt külföldi diákokkal.

Az iskola egyik tanulója elmondta, hogy a korábbi turnusban már részt vett az Erasmus+ pályázatban, amelynek minden pillanatát élvezte és örült a szakmai tapasztalatszerzésnek. Molnár Gréta hozzátette, a következő alkalommal Máltára mehetnek a fiatalok.

– Ez egy hónapos program, a diákok szállodai vagy vendéglátási tevékenységben vehetnek részt, amely nagyon jól fejleszti a készséget. Én az utolsó évemben voltam kint, szerintem ez egy nagyon jó lehetőség volt, ami a továbbtanulásomban is segített – tette hozzá Molnár Gréta.

További programok »

Itthon

A vadászat helyett a vadgazdálkodásra helyeződik a hangsúly a kamara szerint

A klímaváltozás hatásai és a krónikus vízhiány kikényszeríti, hogy a vadgazdálkodással és a vízüggyel foglalkozó szervezetek, valamint az agrártermelők összedolgozzanak. A vadásztatás helyett egyre inkább a vadgazdálkodásra helyeződik a hangsúly – nyilatkozta az Országos Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének titkára hétfőn az MTI-nek.
06:25
FEL