Folyamatban a Munkácsy Múzeum felújítása - őszre lesz vége a munkálatoknak

2025. július 10. 15:21 | Fajó Attila

Idén március végén kezdődött meg Békéscsaba ikonikus középülete, a Munkácsy Mihály Múzeum homlokzatának felújítása. A kormányzati forrásból, mintegy 250 millió forintból történő beruházás több elemében is megújítja a múzeum külső megjelenését.

– A felújítás második ütemében járunk, amikor az épület északi és keleti oldalát tatarozzuk. A forróság a délutáni árnyék miatt nem annyira érvényesül, így a kollégák is jobban haladhatnak a munkával. Alapvakolat-javítsát készítettünk, a felület egészének átvizsgálása után. Most a díszítőelemek javítása, felújítása, pótlása történik, amit Szántó Péter kollégám és csapata végez. Az épület jellegéből fakadóan a műemlékvédelem kikötései érvényesülnek, így amit lehet pótolunk, és amit lehet igyekszünk az eredeti állapotára helyreállítani, kijavítani  – nyilatkozta Ábelovszky László, az Átrimex Kft. építésvezetője és a beruházás felelős műszaki vezetője. 

 

 

Július végéig ezek az előkészületi munkák zajlanak le, majd augusztusban festeni fogják a múzeumot törtfehér színűre, amilyen volt maga az alapszín is, még az 1914-es évben. A szerződéses határidő szerint szeptember 20-án adják át a Munkácsy megújult külsejű épületét.

Bácsmegi Gábor múzeumigazgató kiemelte: a kivitelező céggel mindenben partneri együttműködés érvényesült eddig, az intézmény programjai, eseményei gond nélkül megvalósulhattak a szakemberek konstruktív hozzáállása miatt. Mint mondta: a múzeum dolgozói és vezetősége is örül annak, hogy elértek idáig, hogy a régóta várt felújítás megtörténhet. A díszbejárat elkészülte és egy új fogadópult kialakítása még hátravan. Az intézmény parkolójának egy része pedig munkaterület lett.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL