Fókuszban a megyei értékek

2021. július 26. 16:05 | Vári Bianka

A civil szervezetek bevonásával népszerűsítené a megye értékeit a Civil Szervezetek Szövetsége. Ennek érdekében indítottak rendezvénysorozatot, melynek megnyitóját hétfőn tartották a szervezet békéscsabai előadótermében.

A rendezvényt a szervezők már a tavalyi évben meg szerették volna tartani, azonban a korlátozások nem tették lehetővé. A "Békés megye értékei civil szemmel" című programsorozatot Gólya Pál, a Civil Szervezetek Szövetségének elnöke nyitotta meg, hétfő délután. A szakmai programot Szatmári Júlia, a szövetség ügyvezetője ismertette, majd Szalay Ágnes, a Munkácsy Emlékház történésze mutatta be a Csabagyöngye szőlő és Stark Adolf munkásságát. Az eseményen elhangzott, hogy a szövetség 21 évvel ez előtti megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet kulturális emlékek ápolására. 

– A programunkat a civil szövetség múltbeli gyakorlataira, tapasztalataira építve készítettük el. A program támogatásban is részesült, ennek kapcsán tartjuk most a nyitórendezvényünket. A szövetség megalakulása óta nagyon nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a civil szervezetek által őrzött kulturális emlékeket megőrizze, ápolja, ez a program is erre épül – fogalmazott az Szatmári Júlia. Hozzátette, hogy a rendezvényre elsősorban a civil szervezetek képviselőit várták, hiszen az értékeket az ő bevonásukkal szeretnék most is és a későbbiekben is népszerűsíteni.

Gólya Pál elnök arról beszélt, hogy a sorozatba a megyei értéktár értékeiből válogattak.

– Hungarikumokról van szó, idegen szóval, a Békés megyei értékek közül folyamatosan bemutatunk tízet. Örülünk, hogy sokan érdeklődtek a rendezvény után. A pályázaton idén már nem nyertünk, de bízunk benne, hogy jövőre folytathatjuk – mondta az elnök.

A Békés Megyei Értéktárban szereplő 52 értékből most a Csabai Kolbász, a Békéscsabai Jókai Színház épülete, a Csabagyöngye szőlő és Stark Adolf szellemi munkássága, a Gyulai Vár, a Száraztészták, a Munkácsy Mihály Múzeum épülete és gyűjteménye, Munkácsy Mihály művészeti öröksége, a Békési szilvalekváros papucs, a Békéscsabai Katolikus Templom és az Evangélikus épületegyüttes lesz fókuszban a következő időszakban.

A programsorozat részeként szakmai műhelyfoglalkozásokat, kiállítási standösszeállítást, valamint tanulmányutat is tartanak majd, augusztus végéig.

További programok »

FEL