Elismeréseket adtak át a huszonnegyedik Civil Gálán

2023. november 18. 20:17 | Csiffáry Zsuzsanna

A Civil Szervezetek Szövetsége idén ünnepelte megalakulásának huszonnegyedik évfordulóját. Ennek apropóján megrendezték az Ünnepi Taggyűlést és Civil Gálát. Ebben az évben közel kétszázan vettek részt az ünnepélyen, amelyen elismeréseket is átadtak.

– A Civil Szervezetek Szövetségét husszonnégy civil szervezet alapította az 1999. november 20-án megrendezett Csabai Civilek Napja alkalmával, az Ifjúsági Ház és Békéscsaba önkormányzatának támogatásával. 2000. augusztus 24-én jegyezték be közhasznú szervezetként. Jelenleg több mint 100 tagszervezetet foglal egybe, amelynek többsége a régióhoz kötődik – tájékoztatott a szervezet elnöke, Gólya Pál. Mint mondta, a szövetség tevékenységi körét a kezdeti civil szervezeti szinten túlmutatóan fokozatosan bővíti a lakosság felé, többek között munkaerő-piaci és önkéntes programok megvalósításával, munkaközvetítő iroda és az Önkéntes Pont működtetésével. 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Gondolatait kiegészítette azzal: a Civil Szervezetek Szövetségének célja, hogy a Békés megyében működő civil szervezetek szakmai fejlődését, valamint együttműködését segítse és megerősítse.

Szatmári Júlia, a szervezet ügyvezetője hangsúlyozta, hogy minden civil szervezet egy olyan hiányterületet céloz meg tevékenységével, amely a társadalom szempontjából rendkívül hasznos és példaértékű.

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

– Számos kihívással kell a csoportoknak szembenéznie, többek között a jogi feltételeknek kell maximálisan eleget tenniük. Továbbá a szervezetek munkatársai idejüket és energiájukat nem sajnálva hajtják végre feladataikat annak érdekében, hogy a kitűzött cél megvalósuljon – mondta az ügyvezető. 

Az ünnepélyen a Békés Vármegyei Kormányhivatal képviseletében dr. Bódi Beáta igazgató is megjelent, aki köszöntőjében megerősítette, hogy a térségnek nagy szüksége van a civil szervezetek nyújtotta szolgáltatásokra. 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Elismerést vehetett át a 20 éve a szövetség tagszervezetéhez tartozó Forma Bontó Szabadidős Közhasznú Egyesület, valamint a Nyújtsd Segítő Kezed Alapítvány és a Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány képviselője. 

15 évvel ezelőtt csatlakozott a szövetséghez az Esthajnal Alapítvány, illetve a Békéscsabai Nimród Lovasegyesület, és a SINOSZ Békés Megyei Szervezet képviselője. 

Emléklapot vehetett át az Ákombákom Egyesület, a Békés Megyei Művészeti és Kulturális Egyesület, a MERSZ Közhasznú Alapítvány, a Fáspuszta Művelődési és Kulturális Egyesület képviselője abból az alkalomból, hogy már ötödik éve dolgoznak nagy szorgalommal a területükön.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL