Fogyasztásösztönző kóstoltatás – A hazai meggyet népszerűsítették Békéscsabán

2025. június 24. 14:27 | Gulyás Gergő

A Medifruct Kft. támogatásával tartott immár hagyományosnak mondható meggykampányt a cég ügyvezetője néhány munkatársával együtt kedden, Békéscsabán, a Csaba Centerben. Az akció célja a meggy fogyasztásának népszerűsítése volt, a kóstoltatás idén is nagy sikert aratott.

A fogyasztásösztönző kampány több évvel ezelőtt indult el országszerte. Azóta több cég csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy ingyenes kóstoltatáson keresztül hívja fel a figyelmet a hazai termékek fogyasztására és fontosságára.

Pusztai József, a Medifruct Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a meggy az egyik legértékesebb gyümölcsünk, hiszen a számtalan felhasználási módja mellett, jótékony hatással van a szívre, az izmokra, az alvásra és az emésztésre is. Hozzátette, hogy mindenképp támogatni kell a hazai termelőket, hiszen nálunk is van ugyanolyan jó, vagy még jobb minőségű gyümölcs, mint külföldön.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A meggy az a növény, amelyet frissen kevésbé fogyasztanak. Inkább házi kertekben és a piacokon lehet beszerezni. Leginkább fagyasztva, befőttként, vagy édességekben lehet elképzelni, tehát nagyon széles felhasználási területei vannak. A magas vitamin és antioxidáns tartalma miatt a fogyasztása erősen ajánlott – fejtette ki az ügyvezető.

Hazánkban nagy hagyománya van a meggy termesztésének és fogyasztásának, ebből adódóan a világviszonylatban is az egyik legnagyobb meggytermelő országként tartanak bennünket számon. A bevásárlóközpont járókelői jó szívvel fogadták el a piros gyümölcsöt, mindenki pozitívan vélekedett a kampányról.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Nagyon szeretem a meggyet, befőttnek is, lekvárnak is, és van egy külön receptem egy meggylikőrhöz, úgyhogy kimondottan szeretem a meggyet – mondta Bodóczi András.

– Nagyon szeretem a meggylevest, meggyszószt, de magában is szívesen fogyasztom. Sok értéke van, és egészségügyi szempontból is nagyon jó enni – fogalmazott Kiss Erzsébet.

A kampány részeként ingyenes kóstoltatások a későbbiekben is lesznek még országszerte, ahol a fogyasztók megismerkedhetnek a különböző meggyfajtákkal és azok felhasználási módjaival.

 

Galéria

További programok »

FEL