Finomságokat kaptak a kórházi dolgozók a Kossuth szakképző iskola diákjaitól

2020. november 27. 06:05 | behir.hu

Bár a járvány miatt a szakképző iskolákban is digitális tanrend van érvényben, azonban a központi rendelkezések szerint a belső gyakorlatokat meg lehet tartani. Így a GYSZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium gyakorlati óráira a vendéglátós diákok is bejárnak.

– Az iskola konyhája is működik, így a gyerekek folytatják tanulmányaikat, készítik a különböző ételeket. A diákokkal közösen úgy döntöttük, hogy az elkészült finomságokat behozzuk a kórházba, ezzel is könnyítve kicsit azon a nagy terhen, amit ebben a nehéz helyzetben az egészségügyi dolgozók viselnek. A diákok a legjobb tudásukkal készítették a sütiket, fogadják szeretettel – mondta Pörneki Attila igazgató.

A finomságokat a kórház konyhásai kiporciózták és minden osztályra eljuttatták. A sütik mellé pedig kaptak egy mézeskalács házikót is, amit a szakrendelő folyosóján helyeznek el, hogy a vizsgálatra érkező betegek és kollégák lelkét vidámabbá tegyék.

 

Forrás: Orosházi Kórház

További programok »

FEL