Hat helyszínen jelzi mostantól tábla, hogy nem csak nekünk van elsőbbségünk!

2025. május 9. 14:02 | Fajó Attila

A Békés Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság táblákkal igyekszik segíteni a telezöldes kereszteződésekben közlekedőket. Ezért helyeztek ki a Gőzmalom tér és Gyulai út kereszteződésébe is a "Figyelem! Telezöld!" jelzőtáblát, péntek délelőtt.

Az elsőbbség adás elmulasztása Békés vármegyében vezető baleseti ok – kezdte Szombati Andrea rendőr alezredes. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kiemelte: ha a kereszteződésekben sokkal figyelmesebben közlekednénk, akkor a személyi sérülésekkel járó karambolok elkerülhetőek lennének.

– Gyakranvisszatérő probléma a telezöldes kereszteződésekben, hogy a balra kanyarodók nem adnak elsőbbséget a nekik szemből érkező és egyenesen tovább haladni akaró járművezetőknek. Van olyan is, aki későn realizálja, hogy a szemből érkező is zöldet kapott, így a kanyarodási szabály érvénybe lépett. Ezen igyekszünk segíteni. Békéscsabán, a telezöldes kereszteződésekben ugyanis táblákat helyezünk ki hat helyszínen, van, ahol egyszerre kettőt is, mint például itt, a Gyulai út-Gőzmalom tér és a szemközti Gyulai út-Árpád sori keresztőzésekben is – mondta el a szóvivő.

 

Telezöld jelző tábla a Gőzmalom tér és a Gyulai út kereszteződésében.

 

A Szarvasi úton két ilyen kereszteződéshez is kihelyeznek jelzőtáblát, fényvisszaverő kerettel felszerelve, hogy az minél inkább szembetűnő legyen a közlekedőknek.

A rend őrei, kiváltképp a balesetmegelőzési osztályon dolgozók tetemes mennyiségű időt fordítanak arra, hogy a vármegyében személyi sérüléssel járó autóbaleseteket átvizsgálva olyan intézkedéseket hajthassanak végre, amelyek növelik a közlekedők biztonságát. A közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök is hozzájárulnak gyakorlati tapasztalatukkal ahhoz, hogy hol van szükség segítségre.

A közelgő közlekedési kultúra napja is ezt hívatott megerősíteni: a forgalomban résztvevők vezessenek szabálykövetően, egymással szemben előzékenyen és alapvetően figyelmesen, hogy a veszélyes közlekedési helyzetek kialakulása ne történhessen meg – tette hozzá a sajtószóvivő.  

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL