Fidesz: jelentős beruházások a békéscsabaiak életében

2016. március 26. 07:57 | Varga Diána

A pályázatok kerültek a középpontba a Fidesz-frakció közgyűlés utáni értékelőjén. Óvodák és orvosi rendelők felújítására, a Munkácsy-negyed kialakítására, és leszakadó városrészek felzárkóztatására is forrást nyerhet a város. A sajtótájékoztatón arról is szó volt, hogy májusban elindulhat a kétmilliárd forintos útfelújítás.

Mielőtt a közgyűlés határozatait értékelték volna, a frakció részvétét fejezte ki a brüsszeli terrortámadás áldozatai és hozzátartozóinak. Ezután dr. Ferenczi Attila frakcióvezető gratulált Márton Anita súlylökő, Baji Balázs gátfutó és Kovács Barbara gyalogló sikereihez. 

A közgyűlési határozatokra rátérve nagy hangsúlyt kaptak ugyanakkor a TOP-os pályázatok. 

– 5 éves programról van szó, a mostani pályázatok 2016 évre vonatkoznak. Nem maradnak ki óvodák, területek a fejlesztésből. Fontos, bár nem a TOP-hoz kapcsolódik, de a két milliárd forintos útfelújítás, amiben első körben 67 utcát újítunk fel, a közbeszerzési eljárása elindult, májusban kezdődhetnek a munkák – fejltette ki a frakcióvezető.

A város 1 milliárdos forrásra pályázik a Munkácsy-negyed kialakításához. Hanó Miklós alpolgármester elmondta: a belváros rehabilitáció harmadik ütemének tervezett beruházás jelentős minőség- és, hangulatjavító beruházás lesz a békéscsabaiak életében, és kapcsolódik azokhoz a gasztroturisztikai fejlesztéshez, ami beindult a városban.

Szintén TOP-os forrásból újítanák fel a jaminai orvosi rendelőket. A már meglévő épülethez egy új is csatlakozik a tervek szerint.

– Az új épületben kapnának helyet a fogorvosok, az udvaron új parkolók, kerékpártárolók, és parkrendezés valósulna meg. Nagyon örülünk az önerő nélküli pályázatnak, amelyhez mind a 350 millió forintrendelkezésre áll majd – értékelt Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes tanácsnok kérdésünkre, közvetlenül a közgyűlést követően.

A Fidesz-frakció képviselői kiemelték még a város 2020-ig szóló sportkoncepciójának elfogadását, azt, hogy létrejött a Belvárosi Településrész Önkormányzat, amelyet Herczeg Tamás vezet majd, illetve beszéltek arról, hogy nem változik a gyermekétkeztetési díj.

Arról, hogy pontosan milyen határozatokat hozott a közgyűlés csütörtökön, itt írtunk részletesen!

FEL