Egy végzős, szegyás, fotográfia szakos leányzó, Hagymási Nelli képénél merengtem el, amely a férfi és női szerepeket, ideálokat vonta párhuzamba egymással, a történelmen átívelő korokban. Egy modern hölgy egy ókori férfi ideállal összepárosítva, egy képen. Az ifjú művész úgy fogalmazott: a képe talán segtséget jelent az előtte lévő és az utána következő generációnak annak elfogadásában, hogyan is valósulnak meg a nemek közötti ellentétek, a feminin és a maszkulin vonások kifejeződése.

– Nagyon szeretem, ha a ház fiatalokkal telik meg, most ráadásként az is érvényesül, hogy fiatal alkotók műveiből, fotóiból rendezhettünk kiállítást. Nagyon fontos, hogy intézményi szinten befogadóak legyünk a korosztályukkal kapcsolatban, hiszen valóban ők a jövő és fontos, hogy ismerjük, érteni próbáljuk világlátásukat, hogy mi tükröződik vissza bennük, miközben szemlélik a körülöttünk zajló életet, rátekintenek a világunkra – mondta el a kiállítást megnyitó beszédében Varga Anna, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója.
A kiállítás szeptember 11-ig lesz megtekinthető a Csabagyöngye Kerengő Galériájában.